Szentté avatás - érkeznek a magyar zarándokok Rómába


-A A+

Szervezett csoportban és egyénileg több száz magyar zarándok érkezett már Rómába XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatására, a Szent Péter tér felé vezető sugárúton már pénteken óriási magyar zászló lobogott.

Egy kétgyermekes magyar család babakocsival igyekezett a római napsütésben a Szent Péter tér felé. „Nem tudjuk, bejutunk-e a vasárnapi szentmisére, de a gyerekeket elhoztuk, és előre megmutatjuk nekik, hol lesz a szertartás, áldás lesz ez rájuk!" - mondta az édesanya. Háromszázötvenen a Makrovilág szervezésében érkeztek hat busszal, repülővel és saját gépkocsival is.

„Egész Magyarországot képviselik" - mondta a népes csoportot kísérő Madari Gyula, a zarándok utazási iroda igazgatója az MTI-nek. A Balogh Tamás váci piarista szerzetes vezette magyar hívők felsorolták, honnan indultak: Hercegszántó-Baja, Győr, Peresznye, Kőszeg, Mohács, Budapest, Vác, Pécs-Magócs, Siófok, Balatonszentgyörgy, Nagykanizsa, Ceglédbercel, Mátészalka, Nyíregyháza, Miskolc, Székesfehérvár, Csorna, Makó, Szeged, Felsőpetény, Ópályi, Dunavarsány, Kunszentmiklós.

A zarándokok az MTI-nek elmondták, elsősorban II. János Pálért jöttek, rá emlékeznek, és Ferenc pápáért is, akihez minél közelebb szeretnének kerülni a vasárnapi szentté avatási szentmisén.

„Amikor 1991-ben II. János Pál Magyarországra látogatott, eljött Pogányba is. A vele való találkozás nagy hatással volt rám: közgazdász voltam, látogatása után hitoktató lettem" - mondta el egy asszony. „Én szintén 1991-ben Máriapócson találkoztam II. János Pállal. Az ottani kórussal énekeltem neki. Húsz évvel ezelőtt voltam utoljára Rómában, most miatta visszajöttem, és most ültem először repülőn" - mesélte egy másik. „Én Rómáért is jöttem"- mondta egy harmadik zarándok.

 A fiatalabbak úgy tervezik, már szombat éjszaka megközelítik a Vatikán környékét, hogy vasárnap hajnalban az elsők között juthassanak be a Szent Péter térre. „Ha már életében nem volt alkalmam II. János Pállal találkozni, legalább most itt akartam lenni" - jelentette ki egy fiatal lány. Sokan nem tartanak sem a tömegtől, sem a kialvatlanságtól. A magyarok egy csoportja a szombat éjszakát virrasztással tölti, így készülve a szentté avatásra.

 Addig is a magyar zarándokok bejárják a keresztény Rómát: már imádkoztak a Szent Péter- és a Lateráni Szent János-bazilikában is.

 Egész Róma zarándokfolyamtól hömpölyög. A legtöbben az olaszok és II. János Pál honfitársai, a lengyelek vannak (Róma külvárosi utcáin egymás mellett sorakoznak a lengyel rendszámú autók), de lobognak francia, libanoni és Costa Rica-i zászlók is. A latin-amerikai országban él Floribeth Mora Díaz, akit a II. János Pálhoz intézett ima gyógyított meg betegségéből.








EZT OLVASTA MÁR?

X