Ipsos: a legdinamikusabban fejlődő szavazótábor a Jobbiké


-A A+

Többen támogatják a Fideszt, mint az utána következő két pártot együttvéve - derül ki az Ipsos május első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményéből, amely szerint a kormánypártot a népesség 37 százaléka támogatja, a Jobbik tábora 12, az MSZP-é pedig 11 százalékos a lakosság egészén belül.

A cég az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében azt írta, a pártrangsor következő pozícióin a DK és az LMP található 3-3 százalékkal, őket az Együtt-PM követi 2 százalékkal. A parlamenti és az EP-választás a többség figyelmét a politika szereplőire irányítja, csupán 29 százaléknak nincsen pártpreferenciája.

A legaktívabb szavazói körben, a biztos pártválasztók között a Fidesznek 56 százaléka van. A Jobbik 17 százalékkal itt is megelőzi egy százalékkal az MSZP-t. A Demokratikus Koalíció ebben a körben 4 százalékot ér el, az LMP és az Együtt-PM pedig 3-3 százalékon áll az Ipsos mérése alapján.

Az Ipsos szerint a parlamenti választás utáni felmérés adatai alapján kijelenthető, hogy a Fidesz április 6-i támogatottsága életkor szerint eléggé egyenletes volt, iskolázottság szerint azonban már mutatkoztak eltérések. Az alapfokú végzettségűek körében az átlagosnál 6-7 százalékponttal több, a diplomások körében ennyivel kevesebb voksot kapott a kormánypárt.

A baloldali összefogás a 30 évalattiak körében nagyon rosszul szerepelt, tőlük mindössze 6-7 százalékot tudott megszerezni. Az életkor emelkedésével egyre többen szavaztak rájuk, e formáció a 65 év felettiek körében már lényegében a Fideszével azonos, 45 százalék körüli voksot kapott. Az alapfokú végzettségűek csoportjában az átlagosnál 4-5 százalékkal többet szerzett az összefogás, a szakmunkás képzettségűek és az érettségizettek körében 5-6 százalékkal kevesebbet, míg a diplomások hozták a 26 százalékos átlagot.

A Jobbik támogatottsága leginkább életkor szerint különbözik - állapította meg az Ipsos. Azt közölte, hogy a párt a harminc évnél fiatalabbak körében nagyjából 30 százalékot kapott, a harmincasok-negyvenesek között 20 százalékot. Ötven év felett a Jobbik az átlagosnál kevesebb, 10-12 százaléknyi voksot szerzett. A középrétegekben sikeres volt, 25 százalékot meghaladó szavazati aránnyal, míg az alsó és felső társadalmi státuszúak körében 12-13 százalékot kapott a parlamenti választáson. E párt szavazótábora az egyetlen, ahol a nemi hovatartozás szerint is érzékelhetők sajátosságok: a férfiak körében 25 százalékot ért el, a nők kisebb, 15 százalékos arányban szavaztak rájuk.

Az LMP április 6-i szavazótábora az iskolázottság emelkedésével egyre nagyobb volt: az alapfokú végzettségűek 2 százalékától a diplomások körében elért 8 százalékig növekedett.

Az Ipsos az európai parlamenti választásra vonatkozó előrejelzését a jövő hét második felében adja közre.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X