Újabb csoportos nemi erőszak és gyilkosság Indiában


-A A+

Őrizetbe vettek Indiában három férfit, köztük két rendőrt, akik a gyanú szerint csoportosan megerőszakoltak és megöltek két tizenéves lányt, majd a holttesteiket felakasztották egy fára.

A rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint az Uttar Prades szövetségi állambeli Katra település lakói néhány órával a két nővér eltűnése után, szerda reggel találták meg a felakasztott holttesteket. A két lány - 14, illetve 15 évesek - az otthonuk közelében azért ment ki a mezőre, mert otthonukban nincs WC. Vélhetően ekkor érte őket a támadás.

Délután a falu több száz lakója kezdett néma tiltakozásba a rendőrség tétlensége miatt. A lakosok, akik a lányok holttestei alatt ültek a fa tövében, elmondták, hogy egészen addig nem engedik levenni a fáról az áldozatokat, amíg a rendőrök kézre nem kerítik az elkövetőket. A hatóságok még szerdán őrizetbe vettek három férfit az ügyben, négy másik gyanúsítottat pedig még keresnek.

A boncolás során megállapították, hogy a tettesek valóban csoportos nemi erőszakot követtek el és azt is, hogy még felakasztásuk előtt megfojtották a lányokat. A falu lakói azzal vádolják a helyi rendőrfőnököt, hogy nem törődött a nővérek apjának kedd éjszakai bejelentésével, amelyben jelezte lányai eltűnését. A rendőrtisztet azóta felfüggesztették állásából. A család az "érinthetetleneknek" is nevezett társadalmi osztályhoz, a dalitokhoz tartozik, amely a legalacsonyabb társadalmi rangú kasztnak számít Indiában.

Az indiai parlament a nemi erőszakot a korábbinál szigorúbban büntető törvényt fogadott el tavaly. A jogszabály értelmében az áldozatukat megölő erőszaktevők halálbüntetést is kaphatnak. A törvény válasz arra az országszerte hatalmas felháborodást kiváltott esetre, amikor férfiak egy csoportja egy autóbuszon megerőszakolt egy diáklányt, aki később belehalt sérüléseibe. A hivatalos adatok szerint az 1,2 milliárd lakosú Indiában átlagosan 22 percenként követnek el nemi erőszakot nők ellen.








EZT OLVASTA MÁR?

X