Budapesten bekérették a román nagykövetet


-A A+

A Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön bekérette Románia budapesti nagykövetét, mert Románia elutasította Magyarország igényét a nagyváradi és a marosvásárhelyi konzuli irodák nyitására - közölte Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-vel.

Elmondta, Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár Navracsics Tibor miniszter döntése alapján kérette hivatalába a budapesti román nagykövetet, Alexandru Victor Miculát, akivel szóbeli jegyzéket váltottak. A helyettes államtitkár jelezte a román nagykövetnek: a magyar fél értetlenséggel fogadta, hogy a román fél nem akarja engedélyezni a két iroda megnyitását, amiről már több mint egy éve szó van.

Elmondta, a magyar külügyi tárca azért is barátságtalannak tartja a román fél lépését, mert a két külügyminiszter már többször egyeztetett arról, hogyan lehet a két ország kapcsolatát tovább fejleszteni. Tájékoztatása szerint a román fél szóbeli jegyzékére a helyettes államtitkár ugyancsak szóbeli jegyzékkel válaszolt, ebben rögzítették azt is, kérik, hogy a román fél gondolja át még egyszer az elképzeléseit.

Hozzátette: a román nagykövet ígéretet tett arra, hogy a kérést továbbítja Bukarestnek. A szóvivő közölte, a jegyzékben arra is felhívták a román fél figyelmét, hogy nem két új főkonzulátus megnyitásához kértek engedélyt, hanem a már működő - kolozsvári és csíkszeredai - főkonzulátusok konzuli irodáinak engedélyezését.

A kölcsönösség elve?

A román külügyminisztérium az MTI megkeresésére korábban azt közölte, Románia a kölcsönösség és arányosság elvére hivatkozva utasította el, hogy Magyarország bővítse romániai konzuli hálózatát. A közlemény megemlíti: a konzuli kapcsolatokat szabályozó Bécsi Egyezmény szerint Romániának szuverén joga megtagadni a hozzájárulást ahhoz, hogy területén valamely ország bővítse konzuli képviseletét. A magyar igény elutasításánál azt is figyelembe vették, hogy Magyarország most is "jelentős" konzuli hálózatot működtet Románia területén.

A román külügyminisztérium azt is jelezte: Bukarest "meglepődve" fogadta a magyar külügyi szóvivő csütörtök délelőtt nyilatkozatát, miután döntése okairól kedden kihallgatáson tájékoztatta Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövetet. (Nagy Anna csütörtök délelőtt azt mondta az MTI-nek, értetlenül állnak a román elutasítás előtt, és a rendkívüli csalódottságot fokozza, hogy kezdetben nem ilyen hozzáállást tapasztaltak a bukaresti diplomácia részéről.)

A román külügyminisztérium ugyanakkor megerősítette, hogy elkötelezett híve a Magyarországgal való kétoldalú kapcsolatok megerősítésének a két állam közti stratégiai partnerség jegyében.

A magyar kormány tavaly áprilisban kezdeményezte a két konzuli iroda nyitását a román kormánynál. A nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári, a marosvásárhelyi pedig a csíkszeredai főkonzulátus alárendeltségében működött volna. Romániában a bukaresti nagykövetség, illetve konzulátus mellett jelenleg Csíkszeredában és Kolozsváron működik magyar főkonzulátus. Romániának Budapesten van nagykövetsége és konzuli hivatala, Gyulán és Szegeden pedig főkonzulátusa.








EZT OLVASTA MÁR?

X