Egyre biztosabb: Oroszországtól kapták a rakétát a szeparatisták


-A A+

Ukrajna bizonyítékkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy oroszbarát szeparatisták Oroszországtól kapott rakétával lőtték le a malajziai utasszállító repülőgépet - közölte hétfőn Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.

Ezt arra válaszul mondta, hogy az orosz védelmi tárca hétfői közlése szerint orosz részről nem észleltek rakétaindítást a malajziai utasszállító múlt csütörtöki kelet-ukrajnai katasztrófája idején, viszont Moszkva állítja, hogy a járat közelében, annak irányába egy ukrán harci gép - feltételezhetően egy Szu-25-ös vadászbombázó - repült. 

 Liszenkót megelőzően egy ukrán biztonsági forrás hétfőn megerősítette, hogy Ukrajna kitart eddigi álláspontja mellett, amely szerint a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták Oroszországtól kapták a BUK-M1-es (nyugati kódnevén SA-11) rakétarendszert, minden valószínűség szerint az azt működtető személyzettel.    

 Az idézett forrás emlékeztetett arra, hogy az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) korábban nyilvánosságra hozta azt a lehallgatott telefonbeszélgetést, amelyen állítólag szeparatisták tárgyalásokat folytattak az orosz rakétarendszer szállításáról.

Vitalij Najda, az SZBU elhárítási részlegének egyik vezetője szombati kijevi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy orosz állampolgárok működtették azt a rakétarendszert, amely a maláj járat tragédiájáért felelőssé tehető, és az ukrán kormány rendelkezik ezt alátámasztó bizonyítékokkal. Najda azt mondta, Kijev igazolni tudja, hogy három BUK-1 föld-levegő rakétarendszer és egy három fős kezelőszemélyzet érkezett Oroszországból Ukrajnába. Képeket mutatott az újságíróknak, amelyeken a rakétarendszerek különböző helyeken láthatók. Nyilvánosságra hozott egy olyan fotót is, amelyen az elhárítás szerint a malajziai utasszállító gépet eltaláló rakéta kondenzcsíkja látható rögtön a kilövés után. A kép állítólag a Donyeck megyei Torez környékén készült. A titkosszolgálat közlése szerint a rakétát olyan területről indították el, amelyet "terroristák és orosz katonák" tartanak ellenőrzésük alatt.

Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök-helyettes közben sajtótájékoztatóján közölte: a repülőgép feketedobozai még mindig a szakadároknál vannak, habár a szeparatisták közölték, hogy készek azokat átadni a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) képviselőinek. Nem zárta ki viszont annak lehetőségét, hogy ez idő alatt a szeparatisták vagy orosz szakértők már meghamisították a feketedobozokat, és eltűntettek belőle minden rájuk nézve terhelő adatot.








Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X