Nem az James Foley hóhéra, akit keresnek?


-A A+

Elképzelhető, hogy nem az az álarcos dzsihádista végezte ki James Foley újságírót, akinek a hangja hallható a videón. Amerikai szakértők apró jelekből arra a következtetésre jutottak, hogy a felvételt megvágták, és azon tulajdonképpen az Iszlám Dzsihád két tagja látható – és a második a gyilkos.

A britek a legmodernebb technika – többek között hangazonosító – bevetésével próbálják meg azonosítani James Foley amerikai újságíró gyilkosát – de lehetséges, hogy nem a megfelelő embert keresik – idézett kedden az Origo egy amerikai bűnügyi szakértőt.

Annyit tudni, hogy a felvételen hallható hang brit, méghozzá kelet-londoni akcentussal beszél. Maga a kivégzés nem szerepel a felvételen, amelyet Ross Patel törvényszéki szakértő szerint egyértelműen megvágtak. 

Más testalkat, más kés

A feketébe öltözött, arcát eltakaró alak, aki ezután látható, egy másik férfi – állítja. „Apró, de észrevehető jelek mutatják, hogy megváltozott a szereplő személye; más a testalkata, felépítése, mint az előző álarcosnak” – mondta Patel a CNN-nek.

Ezt viszonylag könnyű egyébként ellenőrizni, az arc méretei ugyanis megfelelő számítógépes programokkal akkor is meghatározhatóak, ha maga az arc el van takarva. Ennek alapján a nyomozók azonosíthatják az illetőt az útlevélfotók adatbázisában.

Az a férfi, akinek a hangja a felvételen hallható – és aki a brit sajtó szerint azonos lehet Abdel-Majed Baryrapperrel – egy kést tart a kezében. Úgy tűnik azonban, mintha egy másik kés heverne a földön a meggyilkolt amerikai újságíró mellett a video végén. Patel szerint a két kés mérete és kinézete nem teljesen azonos.








EZT OLVASTA MÁR?

X