Winkler: ilyen még nem volt, amióta képviselő vagyok


-A A+

Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt is meglepte, hogy kedden Brüsszelben kurd tüntetők egy csoportja be tudott hatolni az EP központi épületének fő közlekedő folyosójára.

Az RMDSZ politikusa a maszol.ro érdeklődésére elmondta, bizottsági ülésen volt éppen az incidens ideje alatt, és mire végzett, a demonstrálók már elhagyták az épületet. „A tüntetők most is ott vannak az EP egyik bejárata előtti Luxembourg téren, a múlt héten is itt voltak” – magyarázta.

Arra a felvetésünkre, hogy több EP-képviselő súlyos biztonsági incidensnek nevezte a történteket, Winkler hangsúlyozta: a kurdok végig békések voltak, a tüntetésüknek semmilyen komolyabb következménye nem volt. „Az is igaz viszont, hogy ilyesmi nem történt az elmúlt hét évben, amióta én képviselő vagyok” – tette hozzá. Részletekkel arról nem tudott, hogyan hatoltak be a kurdok az épületbe.

A tüntetőknek azt a követelését kommentálva, hogy az EU segítsen a kurdoknak Irakban az Iszlám Állam elleni harcban, a politikus megjegyezte: egyre nyilvánvalóbb, hogy az Európai Uniónak összehangoltabb külpolitikára, sokkal jobban harmonizált diplomáciára van szüksége.

„Az a kívánatos, hogy ne a 28 tagállam mozaikja legyen az uniós külpolitika. Ma az történik, hogy van, aki Németországgal, van aki Franciaországgal vagy éppen Nagy-Britanniával tart fent privilegizált diplomáciai kapcsolatokat. Várat még magára, hogy az EU diplomáciája megtalálja a saját hangját, miközben a világ számos pontján nőnek a feszültségek” – fogalmazott Winkler.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X