Hat magyar állampolgárt tiltottak ki Amerikából


-A A+

Az amerikai nagykövetség magyarországi ügyvivője, Andre Goodfriend hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, hat magyar kormánytisztviselőt, kormányhoz közel álló személyt tiltottak ki Amerikából.

Október 6-án, hétfőn tájékoztatta a magyar külügyminisztériumot, és beszélt meg találkozót Magyar Levente külügyi államtitkárral, akinek nem árulta el a kitiltottak neveit, de azt igen, hogy felvették a kapcsolatot az érintett magánszemélyekkel.

Október 13-án Szijjártó Péter külügyminiszterrel is megbeszélte Goodfriend ugyanezt, és ugyanazokat az információkat mondta el neki is. Ezt a találkozót a magyar fél kérte. Szijjártó megkérdezte, tud-e konkrét információkat adni, mire Goodfriend azt válaszolta, azért nem ad tájékoztatást, mert a magyar kormánytól konkrét lépéseket vár el, és egyébként is, a magyar fél rendelkezésére állnak a vonatkozó információk.

Goodfriend nem fog megnevezni személyeket, mivel a nagykövetség soha nem tesz közzé listát azokról, akiknek megtiltják a vízumkérelmet. (Bár ellenpélda is van, hiszen Oroszország kapcsán a szintén beutazási tilalommal járó Magnyitszkij-lista esetén az érintettek neveit nyilvánosságra hozták.) Mivel vízummentesség van Magyarországon, már csak ezért is szóltak az érintetteknek, hogy ne a repülon és az USA-ban vegyék észre, hogy nem léphetnek az országba.

Ez nem vicc, nincs értelme viccelni, médiasztorit csinálni belőle, reagált Goodfriend Rogán Antalnak arra a vasárnapi felvetésére, hogy ha nincsenek konkrétumok, akkor ez akár vicc is lehetne az USA részéről. „Ez nem április elseje.” Szerinte ha pár kormánytisztviselő értesíti a kormányt, akkor tudni fogják, hogy ez nem vicc.

Ha ez a trend folytatódik, elérhet egy olyan szintet, ahol az USA számára már nem lehet Magyarországgal együttműködni, mint szövetségessel. Amerika segíteni akart, hogy ez a trend megálljon, és ne jussunk el idáig – fogalmazott Goodfriend.








EZT OLVASTA MÁR?

X