Francois Hollande: nem ért véget a fenyegetettség


-A A+

Nem ért véget a terrorfenyegetettség Franciaországban - mondta péntek este Francois Hollande francia államfő, miután a francia biztonsági erők két párhuzamos akcióban megölték a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap elleni szerdai merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért, valamint a Párizsban egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtő iszlamista fegyverest.

"Franciaország, még ha tisztában is van azzal, hogy szembenézett (a fenyegetettséggel), még ha tudja is, hogy bátorságra és bravúrokra képes férfiakból és nőkből álló biztonsági erőkkel rendelkezik, nem szabadult meg végleg a fenyegetettségtől, amelynek céltáblája. Óvatosságra, egységre és mobilizációra kérem önöket" - mondta a köztársasági elnök a France 2 francia közszolgálati televízió által élőben közvetített rövid beszédében.

Franciaország fenyegetettségét a nemzet olyan tragédiájának nevezte az államfő, amellyel "kötelességünk szembenézni". Hollande "undorító antiszemita tettnek" minősítette a délutáni párizsi túszejtést egy kóser élelmiszerboltban, és megerősítette, hogy az akcióban négy túsz vesztette életét. Így az elmúlt három nap támadásaiban 17-en haltak meg és 20-an sebesültek meg.

"Azoknak, akik elkövették ezeket a terrorcselekményeket, ezeknek az őrülteknek, ezeknek a fanatikusoknak, semmi közük a muzulmán valláshoz" - hangsúlyozta az államfő. A köztársasági elnök üdvözölte a délutáni túszmentő akciókban részt vett csendőrök és rendőrök "bátorságát, bravúrosságát és hatékonyságát". "Büszke vagyok rájuk" - tette hozzá.

Hollande úgy vélte, hogy Franciaországnak "nemcsak az erővel, hanem a szolidaritással is választ kell adnia ezekre a támadásokra". "Szabad nép vagyunk, amely nem enged semmilyen nyomásnak, amely nem fél, mert megvédjük az eszmét, amely nagyobb nálunk" - fogalmazott.

Az államfő azt is jelezte, hogy ő is részt vesz a vasárnapra tervezett párizsi meneten, amelyet a francia politikai pártok a három dzsihadista áldozatainak emlékére és a terrorizmus ellen szerveznek.

A nap folyamán a legfőbb európai vezetők, Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, David Cameron brit kormányfő, valamint Mariano Rajoy spanyol és Matteo Renzi olasz miniszterelnök egymás után jelentették be, hogy ők is ott lesznek a tüntetésen.








EZT OLVASTA MÁR?

X