Váltságdíjat követel az Iszlám Állam két japánért


-A A+

Tetemes váltságdíjat követel az Iszlám Állam két japán túszért, ellenkező esetben három nap múlva végeznek velük.

Váltságdíjat követel az Iszlám Állam két elfogott japán túszért, azzal fenyegetőznek, hogy ha nem kapnak értük 200 millió dollárt három napon belül, akkor végeznek velük. A fenyegetésről kedden tett közzé videófelvételt a terrorszervezet. Azt állítják, azért ekkora összeget követelnek, mert Japán pontosan ekkora összeggel támogatja az Egyesült Államok IS elleni műveleteit.

A két túsz, Kenji Goto Jogo és Haruna Yukawa egy narancssárga kezeslábasban térdel, miközben mellette egy fekete ruhás alak - vélhetően korábbi IS-videókban is felbukkanó brit születésű férfi - felolvassa a követeléseket. Goto szabadúszó újságíró, aki az utóbbi időben Szíriából tudósított. Yukawa pedig egy katonai biztonsági vállalkozó, akit augusztusban raboltak el Szíriában.

Korábban több lefejezést is végrehajtott az Iszlám Állam, ezek elkerülését politikai követelésekhez kötötték. A múlt héten viszont két, tavaly elrabolt olasz női segélymunkást engedtek szabadon, értük állítólag 12 millió dollárt fizetett az olasz állam.








EZT OLVASTA MÁR?

X