Vádat emeltek Dopeman ellen az Orbán-szoborfej rugdosása miatt
Garázdaság miatt vádat emelt az ügyészség a rapper Pityinger László (Dopeman) ellen a 2013. szeptemberi "szobordöntős tüntetésen" történtek miatt - hangzott el az M1 pénteki esti Híradójában.
A vádirat szerint a tüntetés szervezői ledöntöttek egy Orbán Viktort ábrázoló hungarocellszobrot, majd amikor a földre zuhant, rapper belerúgott a testről levált és elgurult fejbe. "Az ügyészség szerint ez megbotránkozást és riadalmat válthatott ki azokban, akik akár a helyszínen, akár a tévében látták az eseményt" - fogalmaztak a Híradóban.
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az M1-nek azt mondta: a kerületi ügyészség az ügyben nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt indult nyomozást az ügyészség már korábban megszüntette - tette hozzá.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom 2013. szeptember végén Budapesten tartott kormányellenes tüntetésének házigazdája Dopeman volt, aki egyebek mellett "szemétládának és pofátlannak" nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, és előadta trágár Himnusz-feldolgozását. A Clark Ádám téren tartott demonstráció végén lelepleztek egy Orbán Viktort ábrázoló bronzszínű hungarocellszobrot, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor sorsára emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt. A tömeg ezután elindult a Lánchídon át, és a Terror Háza Múzeumnál felállította a szobormaradványt. Ezt az egyik demonstráló ököllel megütötte, más késsel vágott ki belőle egy darabot, és akadt, aki ráfeküdt. A szobor levágott fejét a szervezők elvitték a Szolidaritás székházába.
- 40121 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40123 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40123 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40124 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40126 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40126 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni