Kelemen Brüsszelben: Európában is meg kell jelenítenünk magyar ügyet


-A A+

„Az erdélyi magyar ügyet Európában is folyamatosan meg kell jelenítenünk, mert ez nem egy kizárólagosan romániai kérdés.  Kapcsolatunk ezért is erősödött meg az elmúlt években a felvidéki és a vajdasági magyar közösséggel, szorosabb a kapcsolatunk a magyar kormánnyal, jelentős együttműködés alakult ki a néppárti magyar delegáción belül” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlamentben, az Európai Néppárt magyar delegációjának munkaülésén, amelyen a magyarországi és határon túli magyar közösség EP-képviselői mellett jelen voltak a határon túli magyar politikai szervezetek vezető is.

Az RMDSZ elnöke tájékoztató felszólalásában a magyar-magyar együttműködés egyik fontos színterének nevezte az Európai Parlamentet, és úgy vélte – a Magyar Állandó Értekezlet, valamint Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma mellett – a közös gondolkodásra és tervezésre adott lehetőséget a romániai magyar érdekképviselet számára Románia 2007-es csatlakozás után.

„A világ legtermészetesebb dolga európai néppárti tagszervezetekként is együtt gondolkodnunk, együtt terveznünk, együtt cselekednünk közös ügyeinkért” – fogalmazott a szövetségi elnök, aki a romániai magyar érdekvédelmi munkáról elmondta: Romániában a nyelvi és közösségi jogok megteremtésére továbbra is a párbeszéd, a partnerek keresése a legmegfelelőbb eszköz, azonban olyan magyar ügyekkel is folyamatosan foglalkozni kell, amelyekről korábban úgy tűnt, hogy megoldást nyertek. „Legutóbb a magyar gyógyszerészképzés helyzetét kellett újragondolni, és az utolsó pillanatban sikerült megoldást találnunk” – jelentette ki Kelemen Hunor.  Hozzátette: a romániai belpolitikát a múlt évi államelnök-választás óta valamiféle káosz jellemzi, de remélhetőleg mielőbb helyreáll a rend, bár még nem sejlett föl a rendteremtés iránya. „Jelenleg az egyik legnagyobb kihívás számunkra az új választási törvény elfogadásának előkészítése a parlamentben. Ez nagymértékben befolyásolja azt, hogy a következő négy esztendőben mennyire lesz erős a magyarság az önkormányzatokban, a parlamentben. Az új jogszabályban az RMDSZ továbbra is az arányos képviselet elvét próbálja megőrizni, megerősíteni” – mondta az RMDSZ elnöke az Európai Néppárt magyar képviseletének brüsszeli munkaülésén.

A tanácskozáson Gyürk András delegációvezető, házigazdaként pedig Pelczné Dr. Gáll Ildikó EP-képviselő, a brüsszeli FIDESZ Polgári Szalon vezetője köszöntötte a meghívottakat: Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, Berényi Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának elnökét, Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, valamint Horváth Ferencet, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökét. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X