Vatikáni-török diplomáciai feszültség a pápa szókimondása miatt


-A A+

Rágalmazásnak nevezte Ferenc pápának az örmény népirtásról mondott szavait a Törökország római szentszéki nagykövetsége által hétfőn kiadott közlemény. Az olasz sajtó szerint Ferenc pápa nem Törökország ellen beszélt.

A Vatikánnál akkreditált török nagykövetség közleménye szerint Ferenc pápának a Szent Péter-bazilikában vasárnap bemutatott örmény misén elhangzott szavai elfogadhatatlanok; népirtásról beszélni rágalom, a misén mondott kijelentések „politikai céllal meghamisítják a történelmet".

Az örmény népirtás (említik még örmény holokauszt, nagy sorscsapás és örmény mészárlás néven is) örmény források szerint mintegy másfél millió örmény erőszakos kitelepítése és lemészárlása volt 1915 és 1917 között, a muzulmán vallású törökök alkotta Oszmán Birodalomban az ifjútörök kormány uralma alatt. A törökök szerint 200–300 000-en, míg a tudományos körökben elfogadott nézet szerint 600-800 ezren vesztették életüket. Az örmény genocídiumra széles körben tekintenek úgy, mint az egyik első modern, szisztematikus népirtásra; sok nyugati forrás pusztán a halálozási arányt emeli ki, mint az örmények megsemmisítésére tett szervezett akció legfőbb bizonyítékát. A genocídium, amelyet a mai napig huszonkét ország ismert el hivatalosan népirtásnak, bizonyára a második legrészletesebben tanulmányozott ilyen jellegű eseménysorozat a történelemben. A Török Köztársaság kormánya visszautasítja, hogy az eseményeket genocídiumként jellemezzék. (wikipédia)

Miután Ferenc pápa a XX. század első népirtásának nevezte az örmények 1915-ben kezdődött mészárlását, Törökország visszahívta szentszéki nagykövetét. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter bejelentése szerint Ankara további lépéseket mérlegel a Vatikánnal szemben.

Ferenc pápa hétfőn reggel a vatikáni Szent Anna-házban bemutatott szentmise homíliájában az evangelizációról beszélve úgy fogalmazott: az egyháznak bátran és világosan kell beszélnie. „Nem hallgathatjuk el, amit láttunk és amit tudunk" - mondta Ferenc pápa, aki semmilyen utalást nem tett a Törökországgal kialakult diplomáciai feszültségre.

Vatikáni források szerint a szentszéki államtitkárságon nem okozott meglepetést Törökország reakciója. A Vatikánban ugyanakkor hangsúlyozták, hogy Ferenc pápa óvatos volt, és szó szerint annak a nyilatkozatnak a szövegét idézte, amelyet még II. János Pál és II. Karekin örmény katholikosz írt alá 2001-ben.

A Corriere della Sera című olasz napilap elemzése szerint Ferenc pápa az örmény népirtásról mondott szavaival a keresztényeknek a világ más országaiban jelenleg zajló üldözésére és legyilkolására akarta felhívni a figyelmet. A pápa fel akarta rázni közönyéből a nemzetközi közösséget - írta a Corriere. Az újságban Andrea Riccardi történész, a Szent Egyed közösség vezetője hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa nem Törökországgal szemben foglalt állást. Ellenkezőleg a pápa arra akart emlékeztetni, hogy eljött a törökök és örmények közötti közeledés ideje, hiszen a két nép ma nem ugyanaz, amilyen 100 évvel ezelőtt volt.

Az Il Messaggero című római napilap úgy látja, hogy a Vatikánnal hadba szálló Törökország befagyasztotta az Európai Unióba való belépését.

A huffingtonpost.it internetes hírportál kommentárja szerint Ferenc pápa kimondta azt, amihez Olaszországnak nem volt bátorsága, hiszen az olasz kormány eddig nem ismerte el a népirtást, erről egyedül az olasz képviselőház hozott egy határozatot 2001-ben. Az örmények legyilkolásának 100. évfordulójára emlékezve Rómában - az olasz kormány védnökségével - most látható kiállításon sem szerepel a népirtás szó.

Sandro Gozi EU-ügyi olasz államtitkár úgy fogalmazott, hogy a Vatikánban "személyes vélemény" hangzott el. Matteo Salvini, a szélsőséges Északi Liga párt főtitkára kijelentette: Törökország nem méltó arra, hogy az EU tagja legyen.

Rocco Buttiglione filozófus, olasz kereszténydemokrata politikus szerint Ferenc pápa erkölcsi, nem történelmi véleményt mondott. A török kormány jól gondolja meg, miként reagál: ennek a helyzetnek a kezelése mutatja meg, hogy Ankara közeledik vagy távolodik-e az európai kultúrától - mondta Buttiglione.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X