Felfüggesztette a francia Nemzeti front Le Pen tagságát


-A A+

A szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (NF) végrehajtó bizottsága hétfőn Párizsban felfüggesztette a mozgalom alapítójának, Jean-Marie Le Pennek a tagságát, és közleményben jelezte, hamarosan a párt szélesebb fórumán készülnek megfosztani őt a tiszteletbeli elnöki funkciótól.

A félreállítás hátterében az alapító nyíltan hangoztatott szélsőséges nézetei állnak, amelytől a lánya, Marine Le Pen által irányított párt elhatárolódik. Az NF elnöke épp vasárnap tiltotta meg apjának, hogy a szervezet nevében nyilatkozzon, mivel az általa vallott nézetek ellentétben állnak a mozgalom által meghatározott irányvonallal.

Hétfőn a 86 éves alapítót - aki egyben az NF tiszteletbeli elnöke - a párt végrehajtó bizottsága elé idézték, hogy választ adjon a legutóbbi kijelentéseivel kapcsolatos kérdésekre. Ő azonban nem jelent meg a tanácskozáson. Ezután függesztették fel Jean-Marie Le Pent párttagságából. Az erről szóló, hétfőn kiadott közlemény szerint három hónapon belül összehívják a párt rendkívüli közgyűlését, amely tiszteletbeli elnöki tisztségétől lesz hivatott megfosztani Jean-Marie Le Pent.

Marine Le Pen már április első felében fegyelmi eljárást indított saját apja ellen, nem rejtve véka alá, hogy azt szeretné, ha Jean-Marie Le Pen visszavonulna a politikától. A fegyelmi közvetlen előzménye az az interjú volt, amely a Rivarol című szélsőjobboldali, antiszemita újságban jelent meg, s amelyben az idős politikus védelmébe vette Philippe Pétaint, a második világháború idején a nácikkal kollaboráló francia rendszer vezetőjét. Eltúlzottnak tartotta azt, ahogyan a lánya irányítása alatt az új FN-vezetés az antiszemitizmus és az idegengyűlölet vádja ellen védekezik. Nem sokkal korábban Jean-Marie Le Pen azzal vonta magára a figyelmet, hogy egy interjúban megerősítette a nácik gázkamráiról már régebben is hangoztatott, bagatellizáló véleményét.

Marine Le Pen 2011-ben vette át a szélsőjobboldali párt irányítását apjától, s azóta az FN politikájának szélesebb körű elfogadtatására törekszik. Az elmúlt években megpróbálta megszabadítani bevándorlásellenes pártját annak antiszemita arculatától, és kibővíteni szavazóbázisát a 2017-es francia elnökválasztásra készülve.








EZT OLVASTA MÁR?

X