Kim Dzsong Un megmérgeztette saját nagynénjét


-A A+

Megmérgeztette a nyilvánosság elől már régóta eltűnt nagynénjét Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - jelentette kedden a CNN hírtelevízió a phenjani rezsim egy külföldre emigrált, volt tagjára hivatkozva.

Az amerikai hírtelevíziónak álnéven nyilatkozó férfi azt mondta, "tavaly május 5-én vagy 6-án" Kim Dzsong Un elrendelte, hogy öljék meg nagynénjét, Kim Kjong Hujt. Erről akkor állítólag csak a diktátor testőrsége tudott, ma már azonban vezető észak-koreai illetékesek előtt is ismert, hogy a nagynénit meggyilkolták.

A férfi a CNN szerint "az egyik legmagasabb rangban lévő észak-koreai tisztségviselő", aki eddig külföldre menekült. A CNN forrása szerint Kim Dzsong Un el akarta hallgattatni Kim Kjong Hujt, mert az asszony nem törődött bele, hogy férjét, Dzsang Szong Teket - akit a bezárkózó kommunista rendszer második emberének tartottak - 2013 decemberében korrupció és gazdasági károkozás vádjával kivégezték.

Kim Kjong Huj sorsát már hónapok óta találgatások övezik, ugyanis 2013 szeptembere óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Egyes értesülések szerint szívinfarktust kapott vagy öngyilkosságot követett el, mások szerint agydaganatban szenved és kómában van, egy februárban nyilvánosságot kapott dél-koreai titkosszolgálati értesülés ezzel szemben arról szólt, hogy még életben van.

A CNN-nek nyilatkozó férfi szerint Kim Dzsong Un és nagybátyja között látványos nagyberuházások - a Maszikriong síközpont és a Munszu vízi élménypark - miatt romlott meg a viszony. Elmondása szerint a politikai tisztogatásokhoz és kivégzésekhez hozzászokott észak-koreai elit körében is megrökönyödést keltett, hogy Kim Dzsong Un még családtagjait is kész kivégeztetni, ha ellentmondanak neki.








EZT OLVASTA MÁR?

X