Nincs se magyar, se román állampolgár a menekültek halálát okozó gyanúsítottak között


-A A+

A magyar Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai három bolgár és egy afgán állampolgárt fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe csütörtökön az ausztriai A4-es autópályán hagyott, 71 menekült holttestét rajtő teherautó ügyében. A gyanúsítottak között nincs magyar állampolgár - közölte az MTI érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. 

Csiszér-Kovács Viktória elmondta: a rendőrség javaslatot tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatására. Hozzátette, hogy az ügyben mintegy 20 további embert hallgattak ki tanúként. 

A szóvivő arról nem beszélt, hogy pontosan hol fogták el a gyanúsítottakat. Beszámolt arról is, hogy házkutatásokat és lefoglalásokat is végeztek, de ezek helyszínét sem közölte. A magyar rendőrség folyamatosan együttműködik az osztrák rendőrséggel a bűncselekmény teljes körű felderítése érdekében - tette hozzá Csiszér-Kovács Viktória.

Korábban az osztrák sajtó azt írta, hogy a magyar rendszámú jármű tragédiájáért magyar és román állampolgárok is felelősek. A hírt utólag a román külügy cáfolta. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X