Szeretne Putyinnal is beszélni Elton John a melegek jogairól


-A A+

Elton John szívesen találkozna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy elmagyarázza neki, „a homoszexuálisok nem jelentenek problémát”.

„Leülnék vele, és elmondanám neki, hogy a melegek nem jelentenek problémát. A világ sokkal súlyosabb problémákkal néz szembe, mint a homoszexuálisok. Legyünk nyitottak és próbáljuk meg együtt megoldani ezeket a problémákat!” – mondta a BBC-nek a brit világsztár azután, hogy Kijevben felszólalt egy nemzetközi konferencián, majd Petro Porosenko ukrán elnöknél lobbizott a melegek jogaiért.

A popsztár azt mondta, hogy nincsenek illúziói, és akkor is beszélne Putyinnal, ha az utána kinevetné a háta mögött, mert így tiszta lenne a lelkiismerete, hogy legalább megpróbálta. Oroszországban a „homoszexualitást tiltó” törvény lehetetleníti el a homoszexualitás témájának tárgyszerű nyilvános megvitatását, Putyin elnök pedig többször is melegeket ócsárló megjegyzést tett. A kijevi konferencián Elton John arról beszélt, hogy még Ukrajna előtt is hosszú út áll a tolerancia irányába, de azt szeretné, ha Ukrajna modern országgá válna, és ő személy szerint minden tőle telhetőt megtesz ennek érdekében.

A konferencián részt vevő több száz befolyásos ukrán üzletembert és politikust felszólította, hogy legyenek nyitottak a szexuális kisebbségek irányába, ami „nemcsak erkölcsileg helyes, hanem üzletileg is hasznos”, mert – mint mondta – kutatások igazolják, hogy a melegjogokat védelmező feltörekvő országokban magasabb az egy főre jutó GDP, mint a kirekesztő társadalmakban.

Porosenko szerint a világsztár kijevi látogatása segíthet szembeszállni a Kreml Ukrajna- és Nyugat-ellenes propagandájával. Az elnök Oroszországban bebörtönzött ukrán személyiségek, köztük Oleh Szencov író és Nagyija Szavcsenko pilótanő képmásával díszített pólókat adott át az énekesnek, kérve segítségét a kiszabadításukhoz.








EZT OLVASTA MÁR?

X