„Ahol színpad volt, most szögesdrót lesz a hármas határon”


-A A+

Tönkreszi a magyarországi Kübekháza és a romániai Óbéba közötti kiváló kapcsolatokat a két település közé épülő határkerítés – nyilatkozta a Maszolnak a magyarországi község polgármestere.

A független Molnár Róbertet annak kapcsán kerestük meg, hogy az MTI híradása szerint szerdán megkezdődött a műszaki zár építésének előkészítése a román határnál, a magyar, a szerb és a román határ metszéspontjában található településen. Egyelőre facölöpökkel jelölték ki a leendő határkerítés helyét onnan, ahol befejeződik a szerb-magyar határra kiépített kerítés.

A polgármester nem örül az intézkedésnek, ugyanis ennek nyomán szerinte megszakad a kapcsolat a szomszédos magyarlakta szerbiai és romániai településekkel, a szerbiai Magyarmajdán és a közigazgatásilag ahhoz tartozó Rábé, valamint a romániai Óbéba település lakóival. A négy falu hivatalosan is testvértelepülés.

Utat és határátkelőt terveztek

Molnár Róbert elmondta, Óbébával kifejezetten jó a kapcsolatuk. Úgy vélekedett: ha a két ország visoznya olyan lenne, mint a két településé, „csodákra lenne képes Románia és Magyarország”. A két település korábban együttes önkormányzati ülést is tartott, közös stratégiai céljaik voltak. Ipari parkot terveztek a hármas határnál, illetve utat akartak építeni a két település közötti legrövidebb szakaszon, amelyen rövidesen határátkelő is nyílt volna.

Ezeket a terveket azonban szerinte keresztülhúzta a kerítés. „Már a pénz és az építkezési engedély is megvolt mindkét oldalon a községeinket összekötő útra. Magyarország azonban ebben a pillanatban nem utakat épít, hanem kerítést, és ez szomorú” – fogalmazott.

Felidézte azt is, hogy 1997 óta minden évben közös pikniket tartanak május utolsó hétvégéjén a hármas határ metszéspontjában, Magyarmajdán, Rábé és Óbéba lakóival. Ezeken a hétvégéken teljesen átjárható a hármas határ, a három ország három falujának lakói átmehettek egymáshoz, illetve közös rendezvényeket szerveztek. „Ezentúl nem tudom, hogy lesz. Most szögesdrótok állnak ki a földből, ahol korábban az ünnepségekre épített színpad volt” – magyarázta.

Molnár Róberttől megtudtuk, hogy szerdán találkozni is szeretett volna Óbéba polgármesterével a határnál, de Ioan Bohancanut nem engedték ki a határőrizeti vezetők, akik éppen nála jártak akkor. „Ezért telefonon beszéltünk, őt is szomorúsággal töltik el ezek a fejlemények” – mondta az elöljáró. (Ioan Bohancanut lapunk eddig nem tudta elérni - szerk. megj.)

Tájékoztatása szerint a két község közötti távolság 2,5 km, ám a kerítés felépítése után Óbéba 70 kilométerre kerül tőlük. Igaz, a települések között eddig sem volt határátkelő, de „a határnál rendszeresen találkoztak az emberek”. Éppen ezért Molnár Róbert azt tervezi, hogy csütörtökön felkéri a belügyi tárca önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkárát: tervezzenek bár egy kaput a kerítésre.

A polgármester szerdán is találkozott Csampa Zsolttal, aki hivatalosan is tájékoztatta arról, hogy a Maros torkolatág a román-magyar határon is folytatják a határkerítés építését.








EZT OLVASTA MÁR?

X