Merkel hazaküldi a gazdasági bevándorlókat


-A A+

Nem fogok látszatmegoldásokat javasolni címmel közölt terjedelmes interjút Angela Merkel német kancellárral a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap szombaton.

Angela Merkel arra a kérdésre, hogy érzékeli-e a konfliktusaikat és a kultúrájukat Németországba magukkal hozó menekültek végtelen áradata miatt a német lakosságban megjelent aggodalmat és zavarodottságot, elmondta, hogy pontosan ismeri az országhatáron és a településeken kialakult helyzetet, az aggodalmat és a zavart is érzékeli, akárcsak a "hihetetlen" segítőkészséget és tenni akarást.

Szerinte az a döntő kérdés, hogy a németek mit kezdenek ezzel a kihívással, az ő válasza pedig az, hogy meg kell próbálni megbirkózni vele. "Kancellárként nem fogok látszatmegoldásokat javasolni", mert azok "két hétig sem tartanak, és utána még nagyobb a csalódottság amiatt, hogy mégsincs megoldva a probléma" - mondta Angela Merkel.

Hangsúlyozta: "tartós megoldásokon" dolgozik, de ezek alkalmazása nem Németországon múlik és hosszabb időt vesz igénybe. "Addig őszintén azt mondom a polgároknak, hogy most megtapasztaljuk a szíriai háború hatásait Európában a sok ember formájában, akik a hazájukat és gyakran mindenüket elvesztették".

A bezárkózásra irányuló igyekezet, például kerítések révén, mint Magyarországon, "csak ahhoz vezetett, hogy a menekültek más utakat választottak, de kevesebben nem lettek" - fogalmazott. Ebből az a következtetés adódik, hogy hatékonyan kell védeni az uniós külső határokat, el kell érni a menekültek méltányos elosztását az EU-ban, és törekedni kell a menekülthullámot kiváltó okok megszüntetésére - mondta Angela Merkel.

Arra a kérdésre, akarja-e, hogy minél több menekült visszatérjen a hazájába, elmondta: a háború, üldöztetés és terror elől menekülő emberek jogosultak a védelemre, de aki "tisztán gazdasági okok miatt jön, annak nincs jogosultsága a védelemhez nálunk, vissza kell térnie" hazájába.

Arra a felvetésre, hogy többször hangsúlyozta, nincs lehetősége dönteni arról, hogy ki jön Németországba, és azt is mondta, hogy Németország nem tudja lezárni a határát, Angela Merkel kifejtette: "azt mondtam, hogy nem áll hatalmunkban megmondani, mennyi ember jön hozzánk, de nagyon is hatalmunkban áll dönteni arról, hogy ki maradhat és ki nem".

"A szövetségi köztársaság erős alapokra épül"

Hangsúlyozta: a szövetségi köztársaság erős alapokra épül, az alaptörvény, a szociális piacgazdaság, az EU- és NATO-tagság, valamint Izrael biztonsága olyan "alaposzlopok, amelyek mindig megtartanak bennünket". Szabadon gyakorolhatja vallását és elmondhatja véleményét mindenki, aki Németországba jön, de "tisztelnie kell ezeket az alaposzlopokat", és ezt az elvet "érvényesíteni fogjuk minden újonnan érkezővel szemben" - tette hozzá a német kancellár.

Angela Merkel a menekültáradat feltartóztatását követelő bajor kormányfővel, Horst Seehoferrel kialakult vitáról egyebek között azt mondta, hogy "néhány fontos pontban" ugyan nem értenek egyet, de a "konkrét intézkedéseket" tekintve jórészt "egy húron pendülünk".








EZT OLVASTA MÁR?

X