Feltörték a Vatikán revizorjának számítógépét


-A A+

A pápai állam csendőrsége lopás gyanújával nyomozást indított, miután kiderült, hogy a vatikáni hivatalokból bizalmas dokumentumokat tulajdonítottak el, valamint feltörték a Vatikán első számú könyvelőjének számítógépét - jelentették a vasárnapi olasz napilapok.

A La Repubblica értesülései szerint a vatikáni csendőrség egy egyházi személyt tart felelősnek. A római Il Messaggero úgy tudja, három személy ellen vizsgálat indult és küszöbön áll egyikük letartóztatása. A Vatikán eddig nem kommentálta a történteket.

Az Il Tempo napilap hozta nyilvánosságra, hogy még az október 25-én véget ért rendes püspöki szinódus napjaiban erre fel nem hatalmazott személyek kinyitották Libero Milone vatikáni revizornak a vatikáni irodájában levő számítógépét és a komputerből több bizalmas és „jelentős” dokumentumot és számlát kiloptak. Ezen kívül más vatikáni hivatalokból is eltűntek papírok. Az olasz sajtó hírei szerint a pénzügyi dokumentumokat a Vatikánban dolgozó személyek lopták el és két olasz újságírónak szolgáltatták ki, akik könyvet írnak a Vatikán pénzügyi működéséről. A Vatikánból kiszivárogtatták Ferenc pápa egyes telefonbeszélgetéseinek szövegét is. 

Libero Milone olasz könyvelőt Ferenc pápa júniusban nevezte ki a Vatikán általános revizorának. Feladata az, hogy felülvizsgálja a Vatikán teljes mérlegügyi helyzetét a pápai állam összes hivatalának és intézményének számláival, amelyeket a számítógépe is tartalmazott. 

Az ügy a Vatileaks-botrányra emlékeztet: ez 2012-ben robbant ki, amikor a Vatikánból több bizalmas dokumentum az olasz sajtó kezébe került, többek között XVI. Benedek személyes levelezése is. A dokumentumokat Paolo Gabrieli, az egyházfő komornyikja tulajdonította el. Gabrielit a vatikáni bíróság másfél évre ítélte, de 2012 decemberében pápai kegyelemben részesült.








EZT OLVASTA MÁR?

X