A tranzitzónák mellett döntött Németország


-A A+

Németországban a kormányzó konzervatív CDU és bajor testvérpártja, a CSU vezetői hetekig tartó vita után megállapodtak egy sor menekültügyi intézkedés közös kezdeményezésérőlA két párt kezdeményezéseit összefoglaló dokumentumból vasárnap este nyilvánosságra került részletek szerint a legfontosabb a tranzitzónák létrehozása.

A dokumentum egyebek között azt is tartalmazza, hogy a határ hatékonyabb ellenőrzése céljából a német és az osztrák hatóságoknak közösen kell járőrözniük a bajor-osztrák zöldhatáron, és létre kell hozni egy közös központot a rendőri, határőrizeti munka összehangolására.

Javasolták még a családegyesítés átmeneti felfüggesztését is, ha a menedékkérő nem jogosult a menekültstátuszra, de Németországban maradhat valamilyen ok miatt. Például ha a hazájában halálbüntetés várna rá. A konzervatívok szerint hasznos lenne egy menekültigazolvány, hogy csökkentsék a bürokráciát, és csak egyszer kelljen a menekülteket nyilvántartásba venni.

Németország szorgalmazza egy EU-Törökország csúcstalálkozó összehívását is, hogy döntést hozzanak a menekültek ellátásának támogatásáról, tárgyaljanak az uniós csatlakozásról, valamint a török állampolgárok vízummentességéről. Arról is dönteni akarnak, hogy miként tudnának egy legális menekültkontingenst áttelepíteni Törökországból az EU-ba.

A megállapodás révén enyhül a feszültség az Angela Merkel vezette CDU és a Horst Seehofer vezette CSU között, és a testvérpártok közösen helyezik nyomás alá a harmadik koalíciós partnert, a szociáldemokrata pártot, amely elutasítja a tranzitzónák létesítését. Angela Merkel és Horst Seehofer kedden közösen ismerteti a közös kezdeményezéseket a CDU/CSU parlamenti (Bundestag-) frakciójának ülésén.








EZT OLVASTA MÁR?

X