Az egyházat is átszövő korrupció veszélyéről beszélt Ferenc pápa


-A A+

Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott reggeli mise homíliájában arról beszélt, az egyháznak el kell kerülnie a csábítást, hogy „kettős életet” éljen. Azokra gondolt, akik az egyház szolgálata helyett az egyházat használják fel saját céljaikra – írja a 24.hu.

Papkén „úgy mutatkozom, mintha másokat szolgálnék, miközben valójában másokat használok ki” – fogalmazott az egyházfő. „Szomorúnak” nevezte az „üzletelő” egyházat és a „karrierista, a pénzhez ragaszkodó” papokat, püspököket. Megjegyezte: az okoz számára örömet, ha – mint fogalmazott – Amazóniában negyven éve misszionáriusként szolgáló pappal találkozik, vagy apácával, aki évtizedek óta fogyatékosokat ápol kórházakban.

Ferenc pápa a Straatnieuws holland hajléktalan-utcaújság pénteki számában megjelent interjúban azt mondta: „Hívő ember nem beszélhet szegénységről, ha közben fáraóként él”.

Ferenc pápa először reagált azokra a napokban Olaszországban megjelent könyvekre, amelyek a pápai államból kilopott dokumentumokkal kevéssé átláthatóként mutatják be a Vatikán pénzügyi működését és a jelentős egyházi vagyon kezelését. A könyvek szerint egyes vatikáni bíborosok luxuséletet élnek.

A feltételezések szerint a több száz bizalmas dokumentumot Lucio Ángel Vallejo Balda spanyol prelátus, a vatikáni gazdasági ügyek prefektúrájának titkára adta át a sajtónak. Őrizetbe vételét a Vatikán november 2-án jelentette be. A vatikáni fogdában fogva tartott Vallejo Baldát az utóbbi napokban többször meghallgatták a vatikáni ügyészek. Az ugyanezzel gyanúsított világi Francesco Immacolata Chaouqui szabadlábon védekezik.








EZT OLVASTA MÁR?

X