Közzétették az Iszlám Államnak tulajdonított levelet


-A A+

Az Iszlám Állam online közzétett közleményében a terrorszervezet azt írja, úgy tervezték a támadást, hogy megmutassák, Franciaország maradt a fő célpont.

Mint írják, korábban alaposan tanulmányozták a támadások színhelyeit. A gépfegyverekkel felszerelt nyolc "testvérükre" pokolgépek voltak erősítve.

A támadások színhelyei sem voltak véletlenszerűek, a Stade de France stadionban zajló meccs környékén azért támadtak, mert a helyszínen volt a "félkegyelmű" Francois Hollande, míg a Bataclant azért, mert több száz bálványimádó volt együtt a perverzitás buliján.

A végén figyelmeztetnek is, hogy ez még csak a vihar kezdete volt.

A Le Figaro kiemelte, hogy az furcsa, hogy a közleményben egy olyan kerületről is írnak, mint ahol támadásokat hajtottak végre, ahol nem történt támadás. A Guardian hozzáteszi, a szervezet össze is keverhette a kerületeket, mindenesetre a lapnak megszólaló ISIS-szakértő szerint a közlemény hiteles, és a francia elnök, Hollande is az Iszlám Államot tartja felelősnek a támadásokért.








EZT OLVASTA MÁR?

X