Kisinyov: moldovaiak is csatlakoztak a terrorszervezethez


-A A+

Moldovai állampolgárok is részt vesznek a szíriai konfliktusokban az Iszlám Állam terrorszervezet oldalán, egyesek közülük pedig hazatértek Moldovába - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség Anatol Șalaru védelmi miniszter nyilatkozatára hivatkozva.

A chișinăui kormány tagja azt követően beszélt erről, hogy Nicolae Timofti moldovai elnök összehívta a nemzetbiztonsági vezetőket. "Nem hinném, hogy komoly veszély fenyegetné a Moldovai Köztársaságot, mert az Iszlám Állam elérte célját, azt, hogy pánikot keltsen" - mondta Szíriában harcoló polgártársaira utalva a moldovai védelmi miniszter. Hozzátette: van azonban egy "belső fenyegetés" azok részéről, akik hazatértek közülük.

„A hírszerző szolgálatnak és a belügyminisztériumnak tennie kell a dolgát. Az ország lakóitól felelősségteljes magatartást kérünk” – idézte Şalarut a Mediafax. Korábban Nicolae Timofti államfő felszólította a nemzetbiztonsági intézmények vezetőit, tegyenek meg mindent a terrorveszély elhárításár Moldova Köztársaság területén.

A belügyminiszteri beszámolót idéző román sajtó emlékeztet arra, hogy néhány nappal ezelőtt őrizetbe vettek a román-moldovai határon két moldovai állampolgárt, akik illegálisan akartak belépni Románia területére. Az iszlám valláshoz kapcsolódó tárgyakat és könyveket találtak náluk, Franciaországba igyekeztek.

A 19 és a 26 éves férfi Moldova Köztársaság Cahul nevű rajonjából származik. Mindketten büntetett előéletűek, egyikük gyilkosságért ült börtönben. Ez utóbbi a rácsok mögött töltött idő alatt áttért az iszlám vallásra.

Cikkünk frissül

Címlapi illusztrációnk forrása: onlinereport.ro








EZT OLVASTA MÁR?

X