Világháborús relikviákat gyűjtőkre csaptak le a magyar terrorelhárítók


-A A+

Melléfogott a budapesti Terrorelhárító Központ azzal a bejelentésével, mely szerint „bombalabort” lepleztek le Budapesten, valamint sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el a terrorellenes akciósorozatukban.

A TEK által bejelentett nagy fogásról kiderült, hogy távolról sem dzsihadisták, hanem egy olyan fiatal férfiról és felvidéki barátairól van szó, akik hobbiból gyűjtenek világháborús relikviákat – írja a hvg.hu. A kocsijukban talált fémtárgyakat egy Veszprém melletti erdőben találták fémkeresővel.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ vezetője kedd este azt mondta az ATV-ben, hogy két különálló elkövetői körbe tartozó feltételezett terroristákat fogtak el. Szombaton két magyar állampolgárt, akiknek az autójában sorozatlövő fegyverek és hangtompítók voltak, itt Hajdu szerint nem merült fel nemzetközi terrorizmussal kapcsolatos szál. A vasárnapi, bombalaboratóriumos ügyben pedig két külföldi és két magyar állampolgárt fogtak el.

A párizsi események fényében a Terrorelhárítási Központ közleménye alapján először mindenki arra gondolt, hogy iszlám szélsőségesekről van szó. Szerdán azonban kiderült: sem a szombaton lőfegyverek miatt elfogott két személlyel kapcsolatban, sem a bombalaboros ügyben nem merült fel, hogy az elfogottak dzsihadisták lennének. A bíróság a robbanószeres ügyben sem rendelte el egyik őrizetes előzetes letartóztatását sem.

A bíróság szerda délután kiadott sajtóközleményéből derült ki, hogy világháborús relikviagyűjtő társaságról van szó, akiknek az autójában az igazoltatásnál talált fémtárgyakat (páncéltörő gránát, repeszgránát, tojásgránát, lőszerek) egy Veszprém melletti erdőben, fémkereső segítségével találták meg elfogásuk előtt két nappal.

Nincs adat szélsőséges nézetekre és a külföldi kapcsolatokra sem. A bíróság kiemelte azt is, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű, egyéb büntetőeljárás hatálya alatt sem áll. Mivel tőle valamennyi felszerelését lefoglalták, a bíróság álláspontja szerint nem kell alappal tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő, újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X