Moszkvában vádat emeltek Hodorkovszkij ellen
Az orosz szövetségi nyomozó bizottság pénteken két gyilkosság szervezésében való részvétel címén vádat emelt a Svájcban élő Mihail Hodorkovszkij, az időközben felszámolt Jukosz olajkonszern alapítója ellen.
Vlagyimir Markin, a bizottság vezetője azzal kapcsolatban, hogy a volt olajmágnás aznap nem jelent meg az egyik moszkvai bíróság idézésén, ahol egy gyilkossági ügyben akarták meghallgatni, bejelentette, hogy a közeljövőben elfogatóparancsot adnak ki ellene.
A hatóságok egy 1998-ban történt gyilkosság, a szibériai Nyeftyejuganszk - ebben a városban volt abban az időben a Jukosz székhelye - polgármesterének, Vlagyimir Petuhovnak a megölése, illetve annak kísérője, Vjacseszlav Kokoskin elleni gyilkossági kísérlet, továbbá az East Petroleum Handelsgas GmbH ügyvezetője, Jevgenyij Ribin elleni 1999-es merénylet ügyében akarta meghallgatni Hodorkovszkijt. Ez utóbbi merényletben lelőtték Ribin egyik testőrét, és megsebesítették két kísérőjét. A nyomozó bizottság szerint Hodorkovszkij megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megrendelte ezeket a gyilkosságokat és gyilkossági kísérleteket.
Hodorkovszkij tagadja ezeket a vádakat, és politikai leszámolásnak tekinti az ellene folyó eljárást.
A nyeftyejuganszki polgármester megölése és több más gyilkosság ügyében 2007-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték az olajvállalat egykori biztonsági vezetőjét, Alekszej Picsugint. Ezt az ügyet az orosz hatóságok egyszer már lezárták, ám júniusban váratlanul újranyitották.
- Hodorkovszkij: Oroszországban elkerülhetetlen a forradalom
Külföld - Putyin ellenfelei – ki következik Nyemcov után?
Háttér - Tüntetésre biztatja az oroszokat Svájcból Hodorkovszkij
Külföld - Tízezer euróval „szúrják ki” Mihail Hodorkovszkij szemét
Külföld - Putyin tíz év után kegyelmezett meg Mihail Hodorkovszkijnak
Külföld - A Pussy Riotra és Hodorkovszkijra nem érvényes az amnesztiatörvény
Külföld - Mérsékelték Hodorkovszkij és Lebegyev börtönbüntetését
Külföld
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni