A szlovén hatóságok nagyon belejöttek a kerítésépítésbe


-A A+

Szlovénia már több mint 140 kilométer hosszú pengés drótkerítést épített Horvátországgal közös határán - jelentette a ljubljanai sajtó a szlovén belügyminisztériumra hivatkozva kedden.

Annak ellenére, hogy Ljubljanában és külföldön is többen tiltakoznak a kerítés építése ellen, a szlovén kormány nem áll el tervétől. Ljubljana szerint ugyanis a kontrollálatlan menekültáradat beáramlásának veszélye még nem múlt el.

Miro Cerar miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt mondta, Szlovénia schengeni határán szükség van a kerítésre, akkor is, ha csupán ideiglenes megoldásról van szó, amíg az országon keresztülhaladó migránsáradat meg nem szűnik. A kormányfő közölte, szeretné, ha ez minél előbb megtörténne.

A szlovén sajtó még vasárnap arról számolt be, hogy Lubljana azt tervezi, hogy 550 kilométer hosszú kerítést épít Horvátországgal közös határszakaszán. A két ország közös határa 671 kilométer hosszú, azaz szinte teljes egészében kerítést húznának fel rajta.

A szlovén kormány titkosított minden erre vonatkozó információt. A hatóságok nem jelentik be előre, hogy hol építenek kerítést, hány kilométer hosszan.

Szlovéniába hétfőn 4250 migráns érkezett. Kedden reggelig további 975 migráns lépte át a horvát-szlovén határt. Az országban október közepe óta közel 327 ezer menekültet regisztráltak a legfrissebb ljubljanai adatok szerint. Ausztriába október 20. óta 313 ezer migráns utazott tovább Szlovéniából.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X