Obama és Putyin egyeztetett telefonon


-A A+

Telefonon egyeztetett egymással Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a szíriai rendezés érdekében való együttműködésről - jelentette vasárnap a Ria Novosztyi orosz hírügynökség a Kremlre hivatkozva.

Az Interfax hírügynökség jelentése szerint Putyin tudatta Obamával, hogy egységes, nemzetközi terrorizmus-ellenes frontot kellene létrehozni. A Ria Novosztyi értesülése szerint Putyin és Obama kívánatosnak tartja, hogy a két ország védelmi minisztériumai munkakapcsolatot építsenek ki egymással az Iszlám Állam elleni összehangolt fellépés érdekében.

A két vezető megállapodott: fokozzák a diplomáciai együttműködést annak értelmében, hogy érvényt szerezzenek annak a megállapodásnak, amelyet a héten Münchenben sikerült tető alá hozni, és melynek értelmében fegyvernyugvást kell létrehozni Szíriában. Putyin és Obama is pozitívan értékelte a müncheni nagyhatalmi találkozót.

Az orosz és az amerikai elnök a tűzszünet ügye mellett még a válság humanitárius vonatkozásaira fektetett nagy hangsúlyt, valamint az ukrajnai helyzetről is szót ejtettek - tájékoztatott a Kreml.








EZT OLVASTA MÁR?

X