Vincze Loránt: az RMDSZ-t az Európa Tanács dokumentuma kéri, hogy készítsen árnyékjelentést


-A A+

„A kisebbségi szervezeteket – a romániai magyarság esetében az RMDSZ-t – az Európa Tanács (ET) Tanácsadó Testülete kéri, hogy vegyenek részt az országjelentés alakításában. Aki ennek ellenkezőjét gondolja, az nem ismeri az ET hatályos rendelkezéseit. Ez önmagában még nem baj, csak akkor az illető szervezet ne foglaljon állást európai jogvédelmi kérdésekben” – fogalmazott Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára, a FUEN alelnöke a CEMO azon nyilatkozatával kapcsolatosan, amely a Szövetség szerepét firtatja a kisebbségi keretegyezmény monitorizálásában.

Vincze Loránt úgy véli, ha már beleártja magát ebbe a kérdéskörbe, a CEMO-nak tudnia kellene, hogy a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelmére és a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájára vonatkozó országjelentést nem az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatal nyújtja be, hanem a Külügyminisztérium mint Románia kétoldalú és nemzetközi szervezetekben viselt tagságából adódó hivatalos fél. „Egyetlen szervezetnek és intézménynek sincsen ráhatása arra, hogy a Külügyminisztérium milyen verziót küld el a Keretegyezményről vagy a Chartáról az Európa Tanácsnak” – fogalmazott a külügyi titkár.

Vincze Loránt kifejtette, hogy az ET Tanácsadó Testületének a kisebbségi keretegyezményre vonatkozó érdekképviseleti naptára pontosan leírja, hogy a szervezettel való viszonyban ki és hogyan vehet részt a kisebbségi érdekérvényesítés folyamatában. A dokumentum szerint az érintett kisebbség képviselőit az ET Tanácsadó Testülete bátorítja, hogy magától értetődő aktív szerepet vállaljanak az ország monitorizálásában. A leírás szerint a monitorizálás azt az időszakot jelenti, amely minden ciklusban az országjelentés hivatalos benyújtásával kezdődik és a Miniszteri Bizottság által megfogalmazott ajánlásokkal ér véget. A menetrend szerint a Tanácsadó Testület ugyanakkor a tagállamban találkozik a kisebbség képviselőivel, hogy ismertessék a saját helyzetükre vonatkozó álláspontjukat. Ugyanakkor más kisebbségi civil szervezeteknek számos lehetőségük van, hogy szerepet vállaljanak a monitorizálási ciklusban.

„A rendelkezések ismeretének hiánya nem mentesít azok következményei alól, a tények és sorozatos cáfolatok figyelmen kívül hagyása viszont hiba, amely nem méltó egy olyan szervezethez, amely, legalábbis meghirdetett célja szerint, a nyelvi jogok érvényesítésével kíván foglalkozni. Külügyi munkája során az RMDSZ a monitorizálási időszakon kívül is folyamatos kapcsolatban van az ET testületeivel és az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával, kérdezés nélkül is elmondjuk álláspontunkat a jogsértésekről és a kisebbségi kérdés sajnos negatív irányú romániai alakulásáról. Ezt a munkát folytatjuk az árnyékjelentés elkészítésével” – összegzett Vincze Loránt, az RMDSZ külügy titkára, a FUEN alelnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X