Ismét atombombával fenyegetőzik Észak-Korea, a célpontokat is megjelölték


-A A+

Megelőző atomcsapással fenyegette meg Észak-Korea hétfőn az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, néhány órával azelőtt, hogy a két ország minden eddiginél nagyobb közös hadgyakorlatot kezdett a térségben.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte a Kim Dzsong Un vezette nemzeti védelmi tanács közleményét, amely szerint "Észak-Korea kész demonstrálni hadseregének, így az atomcsapásmérő eszközeinek az erejét is a legfelsőbb parancsnokság utasítása esetén", hogy választ adjon az ellenséges országok legnyugtalanítóbb hadgyakorlataira, amelyekkel meg akarják sérteni az ország szuverenitását, és megdönteni a legitim vezetést.

A közlemény szerint az egyik célpont a dél-koreai elnöki palota, a másik pedig a washingtoni Fehér Ház lesz. Csapást mérnek az Egyesült Államokra és ázsiai-csendes-óceáni támaszpontjaira is, illetve hadműveletet indítanak Dél-Korea „felszabadítására”.

Az észak-koreaiaktól megszokott harcias hangvételű közlemény néhány órával azelőtt jelent meg, hogy hétfőn megkezdődtek a térségben az Egyesült Államok és Észak-Korea szokásos éves hadgyakorlatai, amelyeken minden eddigieknél több hadieszközt és katonát vonultatnak fel.

A dél-koreai védelmi minisztérium tájékoztatója szerint 17 ezer amerikai és több mint 300 ezer dél-koreai katona vesz részt rajtuk. Az április 30-ig tartó manővereken amerikai hadászati bombázókat is bevetnek, részt vesz továbbá a John C. Stennis atommeghajtású repülőgép-hordozó és egy Virginia típusú atommeghajtású tengeralattjáró is. A hadgyakorlatokon az észak-koreai tömegpusztító fegyverek semlegesítését, illetve észak-koreai fenyegetésekre adandó megelőző csapásmérést fognak gyakorolni.

A közös amerika-dél-koreai parancsnokság értesítette Észak-Koreát a Key Resolve és Foal Eagle fedőnevű hadgyakorlatok "védelmi jellegéről". Phenjan ellene irányuló agressziónak tartja ezeket. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető már múlt pénteken elrendelte az ország atomfegyvereinek készenlétbe helyezését, hogy bármikor bevethetők legyenek válaszul az ellenségektől érkező fenyegetésekre.

A Koreai-félszigeten azután éleződött ki újra a feszültség, hogy január 6-án Észak-Korea végrehajtotta negyedik kísérleti atomrobbantását, majd február 7-én műholdat állított Föld körüli pályára olyan hordozórakétával, amely atomtöltettel is felszerelhető, és akár 12 ezer kilométeres távolságra lévő célok megsemmisítésére is képes. Válaszul erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt héten olyan új szankciókat léptetett életbe Észak-Korea ellen, amelyek gazdaságilag még jobban elszigetelik a világtól.







EZT OLVASTA MÁR?

X