Jövő péntekig alakíthat kormányt Robert Fico


-A A+

Robert Fico, a szlovák parlamenti választásokon győztes Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt elnöke szerdán átvette a kormányalakítási megbízatást Andrej Kiska szlovák államfőtől, a megbízatás jövő péntekig szól.

Az esemény után az ügyvezető szlovák kormányfő úgy nyilatkozott, hogy először felállítja azoknak a pártoknak a listáját, amelyekről úgy véli, hogy van értelme tárgyalóasztalhoz ülni velük, majd várhatóan még szerdán elkezdik az első egyeztetéseket a kormányalakításról.

„Először megszólítom őket, s ha nem mutatnak érdeklődést a találkozó iránt, akkor azt tiszteletben fogom tartani" - idézte Robert Fico kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Fico hozzátette, hogy keresni fogják a közös elképzeléseket azokkal a pártokkal, amelyek érdeklődést mutatatnak az iránt, hogy beszéljenek vele a kormányalakításról. "Nincs sok alternatíva" - jegyezte meg. Az Irány elnöke hangsúlyozta: a kormányalakítási tárgyalások során az elsődleges szempont az lesz számára, hogy az új kormány stabil legyen. Hozzátette: nem tartja megoldásnak, hogy szakértői kormány jöjjön létre, ahogy azt sem, hogy előre hozott választásokra kerüljön sor. "Ez csak a káosz elmélyüléséhez vezetne" - jegyezte meg Fico, aki szerint a választások olyan helyzetet teremtettek, ahol megerősödtek azok az elemek, amelyek nem tartoznak a "sztenderd parlamenti politikai rendszerhez".

Azt, hogy Robert Ficót, a 2016-os szlovákiai parlamenti választásokon legjobb eredményt elért párt, az Irány - Szociáldemokrácia elnökét bízza meg a kormányalakítással, még hétfőn jelentette be Andrej Kiska. Fico pártjának a szombati voksoláson a szavazatok 28,28 százalékát sikerült megszereznie, ami 49 parlamenti mandátumot jelent számukra. Ez mintegy harmadával kevesebb, mint amennyivel jelenleg Ficóék a 150 fős pozsonyi parlamentben rendelkeznek, és nem teszi lehetővé számukra, hogy önállóan alakítsanak új kormányt.








EZT OLVASTA MÁR?

X