Rálőttek a rendőrökre egy házkutatás során Brüsszelben


-A A+

Ismeretlen tettesek rálőttek a rendőrökre kedd délután Brüsszelben, miközben a rendfenntartók házkutatást tartottak egy lakásban a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokkal összefüggésben - jelentette a helyi média.

A Le Soir című belga lap legfrissebb értesülései szerint Kalasnyikov típusú gépkarabéllyal támadtak a helyszínen lévő rendőrökre, akik közül az egyik könnyebben megsebesült.

A támadásról szóló híreket Eric Van der Sypt, a szövetségi ügyészség szóvivője is megerősítette.

A tettesek a háztetőkön keresztül elmenekültek.

A belga főváros Forest nevű déli negyedének nagy részét teljesen lezárták a hatóságok, több iskolában meg kellett szakítani a tanítást, a lakosokat pedig arra kérték, hogy ne hagyják el az otthonukat. A környék felett rendőrségi helikopterek köröznek. Marc-Jean Ghyssels polgármester szerint egyelőre nem tudni, hány elkövető van szökésben.

Az iTélé hírtelevízió arról számolt be, hogy a házkutatást a francia rendőrséggel együttműködve hajtották végre a helyi szervek. Ezt később a belga kormányfő szóvivője és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter is megerősítette.

A párizsi merényletek elkövetői közül többen is Brüsszelben éltek korábban. Egyes hírek szerint Salah Abdeslam, a november 13-i terrorcselekmények feltételezett főszervezője állítólag a támadásokat követően is húsz napon át bujkált a városban. A szökésben lévő Abdeslamot annak ellenére sem sikerült eddig kézre keríteni, hogy a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, mi több, azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e. A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényletsorozatnak százharminc halálos áldozata volt.







EZT OLVASTA MÁR?

X