Gyerekkori barátok tervelték ki és hajtották végre a párizsi merényleteket


-A A+

Gyerekkori barátja a párizsi vérengzés feltételezett kitervelőjének és megrendelőjének, Abdulhamid Abaaoudnak Salah Abdeslam, aki ellen a párizsi vérengzés miatt a belga hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, és akit a francia rendőrség is köröz. 

A La Derniere Heure címú belga lap internetes kiadása az ország első számú közellenségének nevezi Abdeslamot, akinek testvéreivel együtt szerepe lehetett a terrortámadásban, valamint tudatja, hogy a molenbeeki fivérek mindhárman francia állampolgárok is.

A lap emlékeztet, hogy Salah Abdeslam bátyja, a 31 éves Ibrahim az egyik azonosított párizsi öngyilkos merénylő. A cikk szerint Abdeslamot kábítószer-kereskedelem és lopás miatt ismerték régebbről a hatóságok, majd Salahhoz hasonlóan Szíriában is járt.

A lap arra is fényt derített, hogy mind Salah, mind a szombaton Molenbeekben őrizetbe vett testvére, Mohamed korábban közalkalmazott volt; Mohamed a molenbeeki önkormányzatnál is dolgozott. "Tudtuk, hogy Ibrahim radikálisabban gondolkodik, de sosem gondoltuk volna ezt a három testvérről. Még pár nappal a merénylet előtt is láttuk őket" - idézi a lap a család meg nem nevezett tagjait.

A tudósítás arról is beszámol, hogy a szombaton Molenbeekben előállított hét ember között is van egy testvérpár, Ayoub és Karim A., akiknek az alibijét igyekszik tisztázni a rendőrség, valamint az Abdeslamhoz fűződő viszonyukat próbálja feltárni. A lap úgy tudja: mindketten azt állítják, hogy nem ismerik a körözött férfit, és nincs közük a Párizsban történtekhez. Egy másik férfival való kapcsolatukról is érdeklődnek a rendőrök. A szomszédjukban lakó Mohamed A.-nak annak a két autónak a kölcsönzésében lehetett szerepe, amelyet a támadás során használtak.








EZT OLVASTA MÁR?

X