Az EB a menedékkérők áthelyezésének felgyorsítására szólította fel a tagállamokat


-A A+

A menedékkérők tagállamok közötti áthelyezés felgyorsítására szólította fel az Európai Unió országait szerdán az Európai Bizottság (EB).

A program végrehajtásáról közzétett friss bizottsági jelentés szerint a 160 ezer menekült áthelyezését célzó, tavaly szeptemberben elfogadott uniós mechanizmus keretében eddig mindössze 937 embert helyeztek át Görögországból és Olaszországból. A brüsszeli testület hangsúlyozta, hogy az áthelyezések nem haladnak a megfelelő ütemben, a folyamatot lassító legjelentősebb tényező pedig a politikai akarat hiánya a tagállamok részéről.

"Ez korlátozott számú áthelyezési vállaláshoz vagy hosszú válaszidőhöz vezetett, ami veszélybe sodorta annak lehetőségét, hogy a program a veszélyes és irreguláris útvonalak alternatívájává váljon" - írták a dokumentumban.

"Ahogy a Görögországban uralkodó humanitárius helyzet napról napra súlyosabbá válik, a tagállamoknak sürgősen eleget kell tenniük vállalásaiknak, és meg kell előzniük a Görögországban tartózkodó menekültek helyzetének további romlását. Az elkövetkezendő napokban és hetekben jelentősen növelni kell az áthelyezések számát" - hangoztatta Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztos.

A helyzetértékelést készítő szakemberek szerint a kötelezettségvállalások teljesítése érdekében havonta legalább 5600 menedékkérőt kellene áthelyezni az uniós tagállamok között, és az áthelyezési eljárás maximum két hétig tarthatna. A bizottság közlése szerint az lenne kívánatos, ha májusig legalább 20 ezer áthelyezésre sort kerítenének.

A nekik címzett felszólítás értelmében Görögországnak és Olaszországnak fokoznia kellene erőfeszítéseit a rendszer hatékony működésének biztosítása érdekében, különösen a biztonsági ellenőrzések és az áthelyezési céltagállamoknak küldött információk vonatkozásában. Ezenfelül mindkét országnak javítania kell a koordinációs kapacitását és csökkentenie az áthelyezésben részt vevők szökésének veszélyét.

Az Európai Bizottság kiemelte: a tagállamoknak az elismert menekültek harmadik országokból történő áthelyezése terén is többet kellene tenniük. Mint írták, a korábban elfogadott 20 ezerből eddig mindössze 4555 nemzetközi védelemre szoruló, lakóhelyét elhagyni kényszerült személyt helyeztek át tizenegy európai országba. A résztvevő országok nagy része Jordániában, Libanonban és Törökországban tartózkodó szíriaiakat fogadott be.








EZT OLVASTA MÁR?

X