Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea


-A A+

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki pénteken, amely mintegy 800 kilométer után a Japán-tengerbe esett - jelentette a Jonhap hírügynökség a dél-koreai hadsereg vezérkarából származó információkra hivatkozva, ez utóbbi forrás később egy másik rakéta kilövését is észlelte.

A japán hírügynökség szerint Rodong típusú rakétáról van szó, amelynek hatótávolsága 1300 kilométer. Phenjantól északra fekvő területről indíthatták útjára. A szöuli védelmi minisztérium egyik szóvivője szerint huszonkét perccel később ugyanabból a térségből újabb rakétát lőttek fel, de az körülbelül 17 kilométeres magasságban eltűnt a dél-koreai megfigyelő radarok képéről, s vélhetően a levegőben felrobbant.

Ezt a mostani akciót újabb erőfitogtatásnak tekintik, amellyel Phenjan válaszolni akar arra, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea nemrég megkezdte a térségben a szokásos közös hadgyakorlatát, minden eddiginél több katonát és katonai eszközt vonultatva fel. Egymást követő két nagy hadgyakorlatról van szó, az egyik most ér véget, a másik pedig mostantól április végéig tart. Közvetlenül a hadgyakorlat megkezdése előtt Kim Dzsong Un, a kommunista Észak-Korea vezetője megelőző atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, egy nappal később pedig bejelentette, hogy országának sikerült ballisztikus rakétákra felszerelhető méretűre kicsinyíteni atomtölteteit.

Az amerikai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője az AFP-nek megerősítette, hogy Phenjan két ballisztikus rakétát lőtt fel csütörtökön. Hozzátette: egyik rakéta sem jelentett igazi veszélyt sem az Egyesült Államokra, sem szövetségeseire nézve, de ez az akció mindenképpen az ENSZ BT több határozatának a megsértését jelenti. "Ismét felszólítjuk Észak-Koreát, hogy tartózkodjék mindenfajta olyan cselekménytől, amely fokozhatja a feszültséget a térségben, s hogy figyelmét inkább a nemzetközi kötelezettségeinek tiszteletben tartását szolgáló konkrét intézkedésekre összpontosítsa" - mondta az amerikai tisztségviselő.








EZT OLVASTA MÁR?

X