A magyar-osztrák határon is kerítést építene az osztrák belügyminiszter


-A A+

A Magyarország felől érkező embercsempészet korlátozása végett a magyar-osztrák határon is kerítést építene az osztrák belügyminiszter, a burgenlandi tartományi vezető pedig ugyanezen a szakaszon állandó határellenőrzést szorgalmaz - derül ki a Kurier című osztrák lap hétfői számából.

Az újság információi szerint a tárcánál már elkezdték az erre vonatkozó intézkedéstervezet kidolgozását. Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter az osztrák közszolgálati televízió (ORF) adásában megerősítette, hogy Ausztria határát továbbra is védeni fogják, és amennyiben szükséges, további kerítéseket építenek, újabb konténereket állítanak fel, és több rendőrt, valamint katonát állítanak szolgálatba. 

Mikl-Leitner közlése szerint jelenleg naponta átlagosan száz menedékkérelmet adnak be Ausztriában, és amennyiben folytatódik ez a tendencia, már ősszel elérik a befogadás 37 500-as felső határát. Emiatt a miniszter további intézkedéseket helyezett kilátásba. Johanna Mikl-Leitner arról is beszélt, hogy felgyorsítják azoknak a menekülteknek a kitoloncolását, akiknek a menedékkérelmét elutasították. Tájékoztatása szerint a pár óráig tartó eljárást a spielfeldi központhoz hasonló, határ menti regisztrációs központokban fogják lefolytatni. Tervei szerint a határról közvetlenül biztonságos országokba küldhetik az embereket, még akkor is, ha menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában. 

„Európa nem kívánságműsor" - jelentette ki a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy a menekültek nem választhatják meg, melyik országba szeretnének menni. Közlése szerint jelenleg 60 ezer menedékkérelmet még nem dolgoztak fel, ezek elbírálási ideje átlagosan hét hónap. 

A januárban hozott osztrák döntés szerint naponta legfeljebb 3200 migráns léphet be Ausztriába, és a déli határnál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be. Egy korábbi döntés szerint idén legfeljebb 37 500, 2019-ig összesen mintegy 130 ezer migránst engednek be az országba. Tavaly 89 ezer kérelmet nyújtottak be. 

Mikl-Leitner szerint amennyiben a stájerországi Spielfeld mellett a tiroli Brenner-hágónál lévő átléptetőhelyet is megnyitják, mindkét határátkelőnél napi 40-40 kérelmet fogadnak majd. A miniszter szorgalmazta a kelet-balkáni útvonal lezárását, és úgy vélte, hogy a Törökországgal kötött megállapodás nem oldja meg a helyzetet. Indoklása szerint a menekültek a görög-macedón határzár miatt Bulgária felé kerülnek, ez "lehet a migránsok következő útvonala". 

Hans Niessl burgenlandi tartományi vezető a Kurier hétfői számának adott interjújában úgy vélte: a bűnügyi statisztika szerint Burgenland a legbiztonságosabb ausztriai tartománynak számít ugyan, azonban "tudvalevő", hogy az embercsempész-maffia "ingajáratot" üzemeltet Budapest és Bécs között, fejenként 600 és ezer euró közötti összegekért szállítja az embereket. "Ennek tudatában helyi lakosként már nem érzem magam annyira biztonságban" - mondta a szociáldemokrata politikus. Úgy vélte, hogy Burgenlandban is a stájerországihoz hasonló határ menti regisztrációs központot kellene kiépíteni. Elmondása szerint jelenleg a tartományi rendőrség akkor végez határellenőrzést, amikor a csempészmaffia éppen aktív. Úgy vélte, hogy a csempészet elleni küzdelem sikere a határon átnyúló összefogásban rejlik, ezért szorosabb együttműködést szorgalmazott Magyarországgal.








EZT OLVASTA MÁR?

X