Erdoğan: az Európai Unió képmutató


-A A+

Törökország a történelem egyik legnagyobb és legvéresebb terrortámadás-hullámával áll szemben - mondta Recep Tayyip Erdoğan török elnök hétfőn Isztambulban.

Erdoğan egy gazdasági rendezvényen beszélt a terrorfenyegetettségről. Kifejtette: tavaly július óta egyik oldalról a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár szervezet és az ahhoz kapcsolódó szélsőséges milíciák, másik oldalról az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet vette célba Törökországot.

Kiemelte, hogy a legutóbbi támadások azért irányulnak a nagyvárosok polgári lakossága ellen, mert az akciókat végrehajtó csoportok a tágabb régióban nem tudták elérni a kívánt eredményt. A terrorizmus új módszereivel szemben a török biztonsági erők is új módszereket dolgoznak ki - tette hozzá. A török elnök beszédében képmutatónak nevezte az Európai Uniót, valamint megkérdőjelezte annak őszinteségét Törökországnak a PKK fegyvereseivel folytatott küzdelmére vonatkozó támogatását illetően.

Erdoğan már korábban is kifogásolta, hogy a belga hatóságok engedélyezték a PKK szimpatizánsainak, hogy sátrat húzzanak fel a múlt pénteki brüsszeli európai uniós csúcstalálkozó helyszínéül szolgáló épület mögötti területen. A rendőrség később mégis eltávolította a szervezet zászlaját és posztereit.








EZT OLVASTA MÁR?

X