A WHO szerint világszerte gondot okozhat a sárgaláz


-A A+

Az Angolában kitört sárgaláz, ami már több száz emberéletet követelt, az egész világra fenyegetést jelenthet – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A szúnyogok által terjesztett betegség az ország fővárosában, Luandában bukkant fel újra. Azóta a sárgaláz Angola 18 tartományából 16-ban jelent meg. A WHO jelentése szerint mintegy 238 ember vesztette életét és több ezren fertőződhettek meg a betegségben – írja a The Independent.

Azok, akik Angolába utaztak, már átvitték a kórt Kínába, Kenyába és a Kongói Demokratikus Köztársaságba is. A WHO a betegség jövőbeni terjedésétől tart, mivel az Angolában élő nemzeti közösségek tagjai rendszeresen látogatnak el a szomszédos országokba. Úgy vélik, szükség van az utazók immunizációs állapota ellenőrzésének növelésére, és „sürgősen meg kell erősíteni” a betegség elleni védekezést Angolában.

Az UNICEF, a Járványkezelési- és Megelőzési Központ (CDC), az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és a WHO folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket. Szakértők szerint a betegség terjedéséhez hozzájárult az egészségügyi ellátás és a hulladékszállítás forráshiány miatti akadozása, amelynek következtében szeméthegyek halmozódtak fel a szegényebb külvárosi részeken. Ez elősegítette a sárgaláz kórokozóját hordozó szúnyogok szaporodását.

Az afrikai és amerikai kontinens trópusi régióit érintő betegség ellen nem létezik hatékony terápia, de védőoltással, illetve annak hiányában a szúnyogcsípéstől való védekezéssel megelőzhető a kór.








EZT OLVASTA MÁR?

X