Újabb nyugati újságírót utasítottak ki Törökországból


-A A+

Kiutasították hétfőn Törökországból David Lepeska amerikai újságírót – számolt be róla a CNN Türk hírtelevízió. Lepeska európai nyaralásáról tért volna vissza állomáshelyére, de nem léphetett be az országba.

A Foreign Affairs című folyóiratnak és az al-Dzsazíra arab hírtévé amerikai kiadásának dolgozó riporter arról számolt be, hogy a döntés okát nem közölték vele. A Sputnik orosz állami hírügynökség megjegyezte: Lepeska neve a közelmúltban a török vezetést bíráló több híradáson is szerepelt.

Lepeska a történtekre reagálva Twitter-fiókján a következő üzenetet tette közzé: megakadályozták, hogy belépjen Törökországba és az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren felültették a Chicagóba tartó gépre. „Ha kiutasítanak egy országból, akkor ott utána már minden írásodra gyanakvóan tekintenek majd? Ez nem a te hibád, Törökország" - fogalmazott az újságíró. Lepeska a felszállás előtt még az Instagramon is megosztott egy képet a repülőgép ablakából az alábbi gondolatokkal: nem most látlak utoljára, Törökország. Mélyen szeretlek, köszönet azoknak az élettel és szeretettel teli embereknek, akiket itt megismertem. Légy jó, Isztambul!

Legutóbb múlt szerdán az orosz állami hírügynökség törökországi irodavezetőjétől, Tural Kerimovtól tagadták meg a belépést a hatóságok. A Sputnik értesülése szerint az újságíró sajtóigazolványát és tartózkodási engedélyét is elkobozták.

Egy nappal korábban, a német ARD közszolgálati televízió tudósítóját, Volker Schwencket utasították ki. Az újságíró Kairóból jött és a török-szír határhoz tartott volna, hogy szír menekültekkel beszéljen. Schwenck a Twitteren azt írta: csak annyit mondtak neki, hogy volt egy feljegyzés róla.

Márciusban a német Der Spiegel tudósítója kényszerült elhagyni az országot, mert sajtóigazolványát a török hatóságok nem hosszabbították meg, s így nem folytathatta munkáját. Az Európai Parlament április közepén elfogadott jelentésében elítélte a szólás- és véleménynyilvánítási szabadsággal kapcsolatban az elmúlt két évben Törökországban történt komoly visszalépést.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X