Trump: úgy tűnik, nem leszünk jó viszonyban Cameronnal


-A A+

Elnökké választása esetén nem számít „nagyon jó” viszonyra David Cameron brit miniszterelnökkel Donald Trump, az amerikai republikánus párt elnökjelölt-aspiránsa. Trump, aki az ITV brit kereskedelmi televízió hétfői politikai magazinműsorának nyilatkozott, Cameron őt elítélő decemberi nyilatkozatára utalt.

A brit kormányfő a londoni alsóház képviselői előtt annak idején “megosztónak, ostobának és tévesnek” nevezte Trump azon nem sokkal korábbi kijelentését, hogy London egyes városnegyedeibe a rendőrök sem mernek bemenni, mert félnek a helyi radikális muszlim közösségektől. A kijelentés komoly felháborodást keltett brit politikai körökben. Az ügyben megszólalt Boris Johnson, London minap leköszönt előző polgármestere is, kijelentve: ő csak azért nem megy be New York egyes városnegyedeibe, mert valós a kockázata annak, hogy ott összefut Donald Trumppal.

Trump az ITV-nek adott hétfői interjúban a brit miniszterelnök decemberi nyilatkozatára vonatkozó kérdésre azt mondta: nem érdekli Cameron véleménye, és “nem is számít”, hogy a brit kormányfő mit gondol róla. “Legfeljebb nem leszünk nagyon jó viszonyban egymással” – tette hozzá. Trump kijelentette: jó kapcsolatokra törekszik Cameronnal, de nem úgy tűnik, hogy az általa felvetett problémát a brit miniszterelnök egyáltalán megpróbálná kezelni. Az amerikai elnökjelöltségre törekvő milliárdos kijelentette azt is, hogy ő nem ostoba és nem is tartja magát megosztó személyiségnek, sőt – “ellentétben a jelenlegi amerikai elnökkel” – ő az, aki egységet teremt.

Trump konfliktusba keveredett Sadiq Khannal, London nemrég megválasztott új – egyben első muszlim – polgármesterével, miután a decemberi párizsi merényletek után kilátásba helyezte, hogy elnökké választása esetén átmenetileg megtiltaná a muszlimok beutazását az Egyesült Államokba. Khan megválasztása után azonban az amerikai politikus kijelentette, hogy “mindig lesznek kivételek”. Sadiq Khan a BBC televíziónak erre reagálva nem sokkal később azt mondta: nem kér Trump “kivételezéséből”, mivel nemcsak róla van szó, hanem a barátairól, a családjáról és világszerte mindenkiről, akinek a háttere az övéhez hasonló. Hozzátette: az iszlámról Donald Trump által vallott nézetek “a tudatlanságból fakadnak”, és pontosan azoknak a szélsőségeseknek a kezére játszanak, akik szerint nem lehet valaki egyszerre nyugati és muszlim. Khan kijelentette azt is, hogy ő Hillary Clintont, a demokraták elnökjelölt-aspiránsát támogatja, és reméli, hogy Clinton “tönkreveri” Trumpot az elnökválasztáson, ha ők lesznek a demokraták és a republikánusok hivatalos jelöltjei. A hétfői ITV-interjúban Donald Trump azt mondta, hogy Sadiq Khan “nagyon otromba” kijelentései sem érdeklik. “Mondják meg neki, hogy emlékezni fogok e nyilatkozataira” – tette hozzá. Szavaira azonnal reagált Sadiq Khan szóvivője, megismételve a polgármester azon véleményét, hogy Donald Trump nézetei tudatlanságból fakadnak, emellett megosztók és veszélyesek is. Ez a félelemkeltés politikájának legrosszabb fajtája, amelyet a választófülkékben az amerikaiak éppúgy elutasítanak majd, ahogy a londoni választók tették a polgármester-választáson – tette hozzá Khan szóvivője.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X