Perelhetik Szaúd-Arábiát a 2001. szeptember 11-i merénylet áldozatai


-A A+

Az amerikai szenátus megszavazta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a 2001. szeptember 11-i merényletek áldozatainak hozzátartozói kártérítési pert indíthatnak amerikai bíróságokon Szaúd-Arábia ellen, ha ügyvédeik bizonyítani tudják, hogy ennek az arab államnak bármilyen köze volt a terrorcselekményhez.

A régóta vitatott törvényjavaslatot még a képviselőházban is el kell fogadni, de Barack Obama elnök jelezte: ha ez utóbbi testület is jóváhagyását adja, nem fogja aláírni a törvényt. A Törvény a terrorizmus támogatói elleni igazságszolgáltatásról címet viselő javaslatot a New York-i demokrata párti szenátor, Chuck Schumer és texasi kollégája, a republikánus John Cornyn közösen nyújtotta be. 

A szenátusi döntés után tartott sajtótájékoztatón Schumer úgy fogalmazott: "a szenátus hangosan és egyhangúlag kimondta, hogy a terrortámadások áldozatainak családjai felelősségre vonhatják a felelősöket, még akkor is, ha országról, nemzetről van szó". A New York-i politikus úgy vélte, hogy a törvénynek elrettentő hatása lehet, és figyelmeztetést jelent bármely más országnak, amely segédkezet nyújt amerikaiak elleni terrortámadásokhoz. Schumer és Cornyn egyúttal reményét fejezte ki, hogy a törvényjavaslatot a képviselőház is megszavazza. Cornyn szenátor még azt is hozzátette, hogy döntésük nem a szaúdi kormány ellen irányul, szerinte nem befolyásolja majd az amerikai-szaúdi viszonyt.

A törvényjavaslat értelmében az áldozatok családtagjai amerikai bíróságon nyújthatnak be keresetet, de bizonyítaniuk kell a szaúdi kormány felelősségét. A törvényjavaslatot támogató politikusok úgy vélik: a másfél évtizeddel ezelőtti terrortámadások elkövetői közül a szaúdi állampolgároknak támogatást nyújtott a szaúdi kormány is. A sivatagi királyság mindig is cáfolta, hogy köze lett volna a Világkereskedelmi Központ épületei és a Pentagon ellen elkövetett terrorakciókhoz, és amikor egyes kongresszusi politikusok felvetették esetleges felelősségét, Rijád azzal fenyegetett, hogy kötvényei eladásával 750 milliárd dollárnyi összeget von ki az amerikai gazdaságból.

A döntés után a Fehér Ház szóvivője az elnök aggodalmait hangoztatta. Azt mondta: nehéz elképzelni, hogy az elnök aláírja a törvényt. Barack Obama korábban már közölte: ha a kongresszus mindkét háza el is fogadja a vitatott törvényt, ő él majd elnöki hatalmával és megvétózza.








EZT OLVASTA MÁR?

X