Kurdok intítottak támadást az Iszlám Állam ellen Moszul közelében


-A A+

Hadjáratot indítottak az iraki kurd fegyveres erők az Iszlám Állam ellen a dzsihadisták fellegvárának számító Moszul közelében.

A pesmergák szárazföldi offenzíváját a nemzetközi koalíció repülőgépei támogatják. A cél, hogy visszaszerezzék a Moszultól 30 kilométerre, keletre található al-hazíri régió falvait.

Az Iszlám Állam jelenleg ezeket a településeket használja bázisként, hogy támadásokat indítson a kurdisztáni főváros, Erbíl ellen. Az akció része annak a támadássorozatnak, melynek célja, hogy növeljék az Iszlám Államra nehezedő nyomást Moszulban, mielőtt ostromot indítanak a város ellen.

A hadműveletben mintegy 5500 kurd harcos vesz részt. Néhány települést a délelőtt folyamán már sikerült visszafoglalni. Legkevesebb 17 dzsihadista életét vesztette. Az iraki kormányerők eközben a dzsihadisták második számú iraki fellegvárának számító Fallúdzsa végső ostromára készülnek. Az iraki különleges erők felsorakoztak Fallúdzsa körül, de nem tudni sem a katonák pontos számát, sem a végső ostrom időpontját. A város körüli terület négyötödét ugyanakkor már visszaszerezte a hadsereg.








EZT OLVASTA MÁR?

X