Hárman indulhatnak a pártelnöki posztért az MKP tisztújító kongresszusán


-A A+

Három személyt, Bárdos Gyulát, Menyhárt Józsefet és Őry Pétert, jelölték a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöki posztjára a felvidéki magyar párt járási szervezetei hétfőn záruló konferenciáikon - közölte az MTI-vel Szigeti László az MKP Országos Tanácsának (OT) elnöke hétfőn.

Az MKP korábbi elnöke, Berényi József azt követően mondott le tisztéről, hogy pártja nem jutott be a törvényhozásba a március ötödikén tartott parlamenti választáson. Áprilisban, alig egy hónappal Berényi távozása után, lemondott a párt elnöksége is, és az OT általános tisztújítást rendelt el.

Az azóta eltelt időszakban tartott konferenciáikon a párt 18 járási szervezete új járási vezetést választott és döntött azoknak a személyeknek a neveiről is, akiket jelöltként indítanak a párt országos tisztségeibe. A jelöltek közül a június 11-re Érsekújvárba összehívott országos kongresszus választja majd meg, a párt új elnökét, az OT elnökét és szakmai alelnökeit is.

"A járási konferenciák három személyt jelöltek az elnöki posztra, Bárdos Gyulát, Menyhárt Józsefet és Őry Pétert, a legtöbb jelölés Menyhárt József személyére érkezett" - tájékoztatta az MTI-t Szigeti László. Kifejtette: a jelöléseket az érintettek elfogadták, ám ezt a döntésüket még az országos kongresszuson kell véglegesíteniük, vagyis a jelöltek száma még csökkenhet.

Mindhárom pártelnök-jelölt az MKP jól ismert politikusának számít. Bárdos Gyula a párt korábbi OT elnöke és első államfőjelöltje jelenleg a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális és közéleti szervezetének, a Csemadoknak az elnöke. Menyhárt József a párt dunaszerdahelyi járási elnöke, a márciusi parlamenti választáson képviselőjelölt-lista negyedik helyén szerepelt. Őry Péter az MKP önkormányzatiságért felelős alelnöke, Csallóközcsütörtök polgármestere.

Az MKP járási konferenciáin döntés született arról, is, hogy a regionális szervezetek kiket jelölnek az OT élére, vagyis a párt második legmagasabb pozíciójába.

"Az OT élére szintén hármas jelölés érkezett, Bárdos Gyulát, Berényi Józsefet és Forró Krisztiánt jelölték" - mondta Szigeti László. Kifejtette: a döntést ebben az esetben is a kétszáz küldöttből álló országos kongresszus fogja meghozni.

A párt vezető tisztségeibe való megválasztáshoz az összes kongresszusi küldött többségének szavazatára, vagyis legalább 101 voksra van szükség. Ha ez egyik jelöltnek sem sikerül, második kört is tartanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X