Még egy életfogytiglant kapott a volt államelnök


-A A+

Egy kairói bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte szombaton egy más vádlottakat is érintő kémkedési ügyben Mohamed Murszi volt egyiptomi elnököt, akit korábbi perekben már sújtottak ugyanezzel a büntetéssel, sőt tavaly már halálra is ítéltek.

A mostani döntés olyan „kémügyben” született, amelyben a vádlottak állítólag Katarnak adtak át titkos, Egyiptom biztonságát érintő információkat. Összesen tizenegyen álltak bíróság előtt a perben, amelyben Murszi „illegális szervezet” irányítása és az említett dokumentumok Katarba juttatása miatt kapott életfogytiglani börtönt – ez Egyiptomban 25 évi elzárásnak felel meg.

A többiek közül hat vádlott halálbüntetést kapott, köztük az al-Dzsazíra hírtévé két munkatársa. A hírügynökségek szerint a volt elnök annak köszönheti viszonylag enyhébb büntetését, hogy felmentették őt a „kémkedés” vádja alól, ami vélhetően azt jelenti, hogy csupán közreműködő volt az ügyben.

Az ítélet ellen fellebbezhetnek a vádlottak.

A hatalomból 2013 júliusában eltávolított volt elnököt már három korábbi perben súlyosan büntette az igazságszolgáltatás, így kiróttak rá húsz évi, illetve életfogytiglani büntetést, sőt

tavaly májusban halálra ítélték,

azzal a váddal, hogy „külföldi fegyveresek” segítségével kitört börtönéből a 2011-es egyiptomi felkelés első napjaiban. Akkor elítélték az iszlamista exelnök mögött álló Muzulmán Testvériség szervezet vezetőjét, Mohamed Badíét, és a mozgalom egyik legismertebb támogatóját, az évtizedek óta katari száműzetésben élő iszlám hitszónokot, Júszuf el-Karadávit is.

A Murszira vonatkozó halálos ítéletet az egyiptomi előírásoknak megfelelően véleményezte és megerősíttette az ország legfőbb vallási méltósága, a nagymufti is. Szinte ezzel egy időben született tavaly az életfogytiglani szabadságvesztésről szóló, már említett első ítélet, amelyben Murszit azzal vádolták, hogy külföldi szervezeteknek kémkedett Egyiptomon belüli terrortámadások végrehajtásának céljából.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X