Az orlandói lövöldözés elkövetője azt hangoztatta, hogy az iszlám katonája


-A A+

Muszlim harcosnak mondta magát az orlandói mészárlás elkövetője, Omar Mateen a rendőrség tárgyalóival folytatott telefonbeszélgetéseiben - derült ki e beszélgetések leiratainak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által hétfőn nyilvánosságra hozott részeiből.

Az amerikai igazságügyi miniszter vasárnapi bejelentéséhez híven az FBI közölte a dokumentumok egy részét, s ezzel máris vitát váltott ki a politikai szereplők körében. Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke például azonnal kifogásolta, hogy a beszélgetéseket szerkesztett formában és nem is teljes egészében hozták nyilvánosságra, mert így félrevezették a közvéleményt.       

A nyilvánosságra hozott leiratok szerint Omar Mateen a mintegy három órán keresztül tartó terrorakció közben négyszer is telefonált a rendőrségre, s azzal fenyegetődzött, hogy a szórakozóhely előtt hagyott autójában robbanószerek vannak és a túszokra robbanóanyagokkal teli öveket kötött, amelyeket azonnal működésbe hoz, ha a rendőrség „bármilyen hülyeséget csinál". Közölte a rendőrséggel azt is, hogy ő maga szintén robbanószerekkel megrakott mellényt visel, „olyat, amilyent Franciaországban használtak". Ezzel az FBI szerint valószínűsíthetően a tavaly ősszel, Párizsban elkövetett iszlamista támadásra utalt.

A szórakozóhelyről kimenekültek szintén megerősítették a rendőröknek, hogy Mateen ezzel fenyegette meg őket, az épület támadás utáni átvizsgálásakor azonban egyáltalán semmiféle mellényt nem találtak.         Az első telefonhívás mintegy fél órával az első lövések után érkezett, s a merénylő, miután Allah prófétáját éltette, közölte: „tudatom, hogy Orlandóban vagyok és én lövöldöztem".        

Az első telefonhívás után a 29 éves Omar Mateen még háromszor beszélt telefonon az FBI tárgyalóival. Arabul beszélt, iszlám harcosnak mondta magát és azt követelte, hogy az Egyesült Államok állítsa le Szíria és Irak bombázását.       A nyilvánosságra hozott dokumentumok között azonban nem szerepel az a hűségeskü,  amelyet az FBI múlt vasárnapi tájékoztatása szerint Mateen az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak tett.

Hétfőn délelőtt az orlandói kórházi központ közleményben tudatta, hogy a nyolc nappal korábbi tömegmészárlás túlélői közül még mindig tizennyolcan szorulnak kezelésre, és négy áldozat állapota változatlanul válságos. Loretta Lynch igazságügyi miniszter kedden utazik Orlandóba, hogy a nyomozókkal, valamint a túlélőkkel és az áldozatok családtagjaival találkozzék.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X