Hétszáz óra közmunkára ítéltek Erdogan megsértéséért egy török politikust
Recep Tayyip Erdogan török elnök megsértéséért 700 óra - azaz 17,5 negyvenórás munkahétnyi - közmunkára ítélte egy isztambuli bíróság a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) isztambuli szervezetének az alelnökét - jelentette a Turkish Minute angol nyelvű török lap szerdán.
Eren Erdemet először 2013-ban ítélte el a bíróság az akkor még miniszterelnök Erdogannak a médiában történt megsértése miatt. A CHP képviselőjét akkor 7 ezer török líra pénzbírságra kötelezték, később azonban az ítéletet 350 nap szabadságvesztésre változtatták.
A Turkish Minute közlése szerint a 2014-ben véglegesített börtönbüntetésből végül 700 óra közmunka lett. Erdem hétfőn a Twitteren arról számolt be, hogy ügyészségi utasításra a hatóságok leszállították egy repülőgépről az isztambuli Atatürk repülőtéren.
A török lap megjegyezte, hogy a képviselő az utóbbi időben nagy port kavaró kijelentéseket tett az Iszlám Állam dzsihadista szervezet törökországi tevékenységéről. Erdem szerint egy Törökországban tartózkodó IÁ-vezető által kiadott folyóiratot tömegközlekedési megállókban osztogatják, valamint a dzsihadista szervezet legalább öt mecsetet működtet Isztambulban.
- Bűnösnek mondták ki Törökország szépét Erdogan megsértése miatt
Külföld - Így zsarolja az Európai Uniót Recep Tayyip Erdogan
Külföld - Holland újságírót vettek őrizetbe Törökországban, a Twitteren sértegette Erdogant
Külföld - Erdogant sértegető versekre írt ki pályázatot egy brit folyóirat
Külföld - Börtönbe zárhatják a török államfőt becsmérlő német műsorvezetőt
Külföld - Bepanaszolta a feleségét, mert rendszeresen szidta Erdogant
Külföld
- 34926 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34930 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34931 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni