Ennyit lehet eddig tudni a nizzai merénylőről
Mohamed Lahouaiej Bouhlelnek hívják azt a 31 éves, francia tartózkodási engedéllyel rendelkező tunéziai állampolgárt, aki elkövette a nizzai gázolásos merényletet - jelentette honlapján pénteken a Nice-Matin című helyi napilap hivatalos forrásokra hivatkozva.
A lap tudomása szerint a francia hatóságok házkutatást tartottak a rendőrök által lelőtt merénylő észak-nizzai lakásán. Az ő személyazonosító okmányait találták meg a legalább 84 ember életét kioltó nizzai tömeggyilkossághoz használt fehér teherautóban. A legfrissebb információk szerint találtak még egy személyi igazolványt is a teherautóban, de a hatóságok egyelőre nem közölték, hogy kié a másik okmány.
A hivatásos sofőrként dolgozó Bouhlel erőszakos cselekmények miatt ismert volt a hatóságok előtt, de radikalizálódására nem figyeltek fel. A szomszédai "magányos, csendes" emberként írták le. Nem nézett ki mélyen vallásosnak, gyakran jár rövid nadrágban, szeretett táncolni, és szerette a nőket. Az egyik szomszédja megjegyezte azonban, hogy a fiatalember soha sem viszonozta a köszönésüket. Egy másik szomszéd "szép férfinak tartotta, aki sokszor alaposan megnézte az ő két lányát".
Úgy tudták, hogy válófélben volt Tunéziában élő feleségétől, és emiatt utóbb depresszióban szenvedett, és időnként eléggé agresszívan viselkedett. Tudomásuk szerint állandóan anyagi gondjai voltak. Utoljára négy éve járt Tunéziában.
Nemrég szerzett engedélyt nehéz gépjármű vezetésére. A ramadán idején közúti balesetet okozott, valószínűleg elaludt a volánnál. Korábban többek között lopásért, fegyveres bűncselekményért és családon belüli erőszakért ítélték el, de terrorgyanú miatt nem tartották számon a hatóságok.
A férfi szerdán bérelte ki a támadáshoz használt tehergépkocsit egy Nizzához közeli településen, ami a Nice-Matin szerint arra utalhat, hogy előre megfontolt szándékkal követte el a merényletet. A birtokában volt egy kis kaliberű pisztoly, amit használt is, mielőtt a rendőrök lelőtték. A teherautóban fegyverutánzatokat és egy működésképtelen gránátot találtak.
A nyomozók az elkövetkezőkben megpróbálják azonosítani Bouhlel esetleges bűntársait, a férfi hozzátartozóinak rendőrségi kihallgatása jelenleg is zajlik.
- Hivatalos: tíz gyermek és kamaszkorú áldozata van a nizzai merényletnek
Külföld - Hősként ünneplik a férfit, aki megállította a nizzai tömeggyilkost
Külföld - Mohamed Lahouaiej Bouhlel a nizzai merénylő neve
Külföld - Azonosították a nizzai merénylőt
Külföld - Tömeges gázolás Nizzában: Átdobták a gyerekeket a kerítésen, hogy mentsék őket
Külföld
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni