Elbukott a katonai puccskísérlet Törökországban
A török vezetés meghiúsította a puccskísérletet, közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli repülőtéren. Szombat hajnalban ugyanakkor ankarai források szerint a puccsisták folytatták a török parlament ellen a levegőből indított támadásokat. Legalább 194 halott van, és több mint 1500 embert vettek őrizetbe. A szombat reggelig történt eseményeket itt foglaltuk össze. Cikkünk frissül.
- Sikertelen államcsínyt hajtottak végre Törökországban szombatra virradóra.
- A török hadsereg egy része péntek este bejelentette, hogy átvette a hatalmat. Kijárási tilalmat és katonai igazgatást rendeltek el az ország teljes területén.
- Katonai ostrom alá vettek több fontos épületet, bombatalálat érte a török parlamentet is.
- Recep Tayyip Erdogan államfő szombat reggel Isztambulban kijelentette, hogy meghiúsították a katonai puccskísérletet.
- Egy vezető török tisztviselő azt közölte, hogy már a kormányhoz hű erők uralják a török hadsereg főparancsnokságát, kis lázadó csoportok még ellenállnak.
- Az Anadolu állami hírügynökség jelentése szerint eddig több mint 1500 katonát tartóztattak le a puccsal összefüggésben. Emellett a hadsereg öt tábornokát és 29 ezredesét váltották le. A
- A hatalomátvételi kísérlet alatt legalább 194-en meghaltak, sokan közülük civilek, 1154 személy megsebesült.
Kiszabadították a puccsisták fogságából a török vezérkari főnököt szombat reggel – jelentette az Anadolu hírügynökség. Hulusi Akar tábornokot a péntek este kezdődött államcsíny-kísérlet kezdetén ejtették túszul Ankarában. (MTI)
Recep Tayyip Erdogan államfő követői megtámadtak puccsista katonákat Isztambulban, a Boszporusz fölött átívelő egyik hídon szombat reggel. A Reuters arról számolt be, hogy a puccsistákat körbevették és azelőtt támadták meg, hogy a rendőrök közbe tudtak volna avatkozni. Az Al-Dzsazíra pánarab hírtévé a honlapján korábban azt közölte, hogy az isztambuli Boszporusz-hídon 50 puccsista katona adta meg magát.
Legalább 60 ember meghalt szombatra virradóra Törökországban a katonai puccskísérlet idején, sokan közülük civilek – közölte egy török illetékes. A kormányhoz hű török erők eddig 336 embert vettek őrizetbe, többségük katona – tette hozzá. Korábban hírek szerint legalább 150-en megsebesültek.
A török elnökség bejelentése szerint a hadsereg F-16-os vadászgépei csapásokat mértek a puccsisták tankjaira az elnöki palota körül Ankarában. Lelőtték a lázadók egy helikopterét is a TURKSAT televíziós cég fölött.
Rendkívüli tanácskozásra hívta össze szombatra Binali Yildirim török miniszterelnök a parlament összes képviselőjét, miután a török hadsereg egy része előző este megpróbálta magához ragadni a hatalmat. Ismail Kahraman parlamenti elnök közölte: bombatalálat érte a parlament épületét, aminek következtében több rendőr megsebesült. Emberéletet nem követelt a légicsapás, és valamennyi képviselő menedékre lelt az épületben.
A puccsista katonák tovább folytatják a török parlament ellen a levegőből indított támadásokat – közölte szombat hajnalban egy magas rangú tisztségviselő. Elmondta azt is, hogy a zendülőket figyelmeztették, ha továbbra is megkísérlik a légierő gépeit bevetni, akkor a hadsereg lelövi e gépeket. A tisztségviselő hozzátette, hogy a 42 ankarai halálos áldozat mellett a hatalomátvételi kísérlet Isztambulban is emberéleteket követelt.
Felszálltak a török légierő harci gépei, hogy megsemmisítsék a lázadók kezén lévő repülőket és helikoptereket – jelentette be Binali Yildirim miniszterelnök. Arról is beszélt, hogy a felkelők Ankarában és Isztambulban továbbra is tüzelnek a levegőből. A kormányfő a CNN Türk tévécsatornának elmondta, hogy a puccskísérlettel összefüggésben eddig több mint 130 embert vettek őrizetbe.
Harckocsik vették körül a török parlament épületét, majd bombatámadás érte az épületet, több civil megsérült. Az isztambuli Atatürk repülőtéren is lövések dördültek – egyes jelentések szerint ott is tankok nyitottak tüzet. Más források viszont arról számolnak be, hogy katonai helikopterekről kezdtek lövöldözni. Ankarában a rendőrség épületét bombázták le, hírügynökségi források szerint 17 rendőr halt meg. Az éjszaka folyamán egy, a puccsistákhoz tartozó helikoptert is lelőttek – közölte a török hírtelevízió.
Az Európai Unió arra szólított fel a törökországi puccskísérletben érintetteket, hogy mielőbb térjenek vissza az alkotmányos rendhez. A 28 tagállam nevében Ulánbátorban kiadott nyilatkozatában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője és Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő leszögezte, hogy az EU a demokratikusan megválasztott török kormányt és a jogállamiságot támogatja.
Két török ellenzéki párt is elítélte a törökországi államcsínykísérletet. A Köztársasági Néppárt elnöke közleményében megállapította: “Ez az ország már sokat szenvedett a katonai puccsok miatt. Nincs szükségünk arra, hogy ezek a problémák megismétlődjenek. A pártvezető hangsúlyozta, a jövőben is védelmezni akarja a török köztársaságot és a demokráciát. A Nemzeti Mozgalom Pártja elnevezésű nacionalista ellenzéki párt vezetője arról biztosította a kormányfőt, hogy pártja is támogatja a demokráciát és a nép szabad akaratát.
Szemtanúk szerint csaknem 30 török katona letette a fegyvert az isztambuli Taksim téren azok közül, akik előzőleg a hadsereg egy részével megkísérelték átvenni a hatalmat az országban. A katonák átadták fegyvereiket az őket körbevevő fegyveres rendőröknek. Közben a CNN Türk magántelevízió beszüntette adását, a puccsisták foglalták el az épületet, és összecsaptak az Erdogán-párti civilekkel.
A török vezetés meghiúsította a puccskísérletet – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli repülőtéren. Az államfő először jelent meg személyesen a nagy nyilvánosság előtt azóta, hogy a török hadsereg egy része tegnap este megpróbálta átvenni a hatalmat és összecsapásokat vívott a rendőrséggel. Az államfő hazaárulásnak minősítette a puccsot, amely szerinte az ország egysége ellen irányult. Erdogánt hatalmas tömeg üdvözölte az Atatürk repülőtéren.
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34923 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34923 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34924 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34926 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni