Megszüntették az eljárást a lyoni érsek ellen, akit pedofília elhallgatásával vádoltak


-A A+

Megszüntette hétfőn a francia ügyészség a vizsgálatot Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek ellen, akivel szemben korábban rendőrségi vizsgálat indult papi pedofília elhallgatása miatt - tájékoztat az EuroNews.

Az ügyészség szerint nem volt elegendő bizonyíték Barbarin ellen, illetve a francia jogszabályok alapján néhány vádpont már el is évült.

Lyon érseke ellen január végén kezdődött az eljárás, amikor a jelenleg a 70-es éveiben járó Bernard Preynat pap beismerte, hogy 1986 és 1991 között szexuálisan molesztálta a Lyon külvárosában rábízott gyerekeket.

Ügyvédje szerint Preynat közölte a bíróval, hogy “az egyházi hatóságok 1991 óta ismerték a tényeket”, ennek ellenére 2015-ös nyugdíjazásáig gyakorolhatta papi hivatását. Az áldozatok kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazás miatti panasz elmulasztásának gyanújával tettek feljelentést a lyoni egyházmegye több vezetője, köztük a 65 éves Barbarin ellen, aki egy februári interjúban elismerte, hogy “2007-2008 táján” értesült a pap “viselkedéséről”. A lyoni érsek szerint meg volt győződve Preynat jó útra téréséről, amikor találkoztak.








EZT OLVASTA MÁR?

X