Feljelentést tett Amatrice városa a Charlie Hebdóban megjelent karikatúra miatt


-A A+

Rágalmazás címén feljelentést tett hétfőn a közép-olaszországi földrengés sújtotta Amatrice önkormányzata a Charlie Hebdo francia szatirikus magazinban megjelent karikatúrák miatt, amelyek szerintük sértik a katasztrófában meghalt mintegy háromszáz áldozat emlékét. 

A feljelentést Mario Cicchetti ügyvéd nyújtotta be a közép-olaszországi Rieti ügyészségén. Hangsúlyozta, hogy a szatirikus magazinban megjelenteknek semmi közük a véleménynyilvánítás szabadságához, mert ez halottgyalázás. Elmondta, hogy a feljelentést a karikatúrák Felix és Coco névvel ismert szerzői, valamint a Charlie Hebdo főszerkesztőjével szemben tették. Sergio Pizzotti, Amatrice polgármestere hozzátette, hogy Franciaországban is feljelentést akarnak tenni.

Az augusztus 24. hajnalán történt földrengés után egy héttel a Charlie Hebdo karikatúrát jelentetett meg Földrengés olasz módra címmel, amelyen a vérző sebesülteket és a halottakat a tipikus olasz paradicsomos tésztaételekhez hasonlították. Amatrice polgármestere akkor a halottak meggyalázásának nevezte a francia magazinban közölt rajzot. Erre a Charlie Hebdo az internetes közösségi oldalán újabb karikatúrát közölt, amelyen egy, az épületek romjai között vérző sérült azt mondta, hogy a házakat nem a Charlie Hebdo, hanem a maffia emelte.

Az Il Tempo olasz napilap válaszrajzot közölt, amelyen terrorista lőtte szét a Charlie Hebdo szerkesztőségét Francia tartármártás címmel. Tavaly januárban iszlám szélsőségesek támadták meg a Charlie Hebdo szerkesztőségét, és több karikaturistát meggyilkoltak.








EZT OLVASTA MÁR?

X